Majomhimlő: az EU-tagállamok közösen vásárolnak oltóanyagot és antivirális szereket

Majomhimlő: az EU-tagállamok közösen vásárolnak oltóanyagot és antivirális szereket

Az Európai Unió úgy döntött, hogy a majomhimlő ellen a tagállamok közösen vásárolnak oltóanyagot és antivirális szereket - közölte pénteken az MTI szerint Richard Bergstrom, Svédország oltási programjainak irányítója.

Számos tanácskozás után arra a döntésre jutottunk, hogy közösen szerzünk be vakcinát és a betegség kezelését célzó antivirális szereket - idézte Bergstromot a Dagens Nyheter svéd napilap.

A lap értesülése szerint

az EU a dániai székhelyű Bavarian Nordic biotechnológiai vállalat által gyártott Imvanex vakcinából, illetve az amerikai Siga Technologies vállalat Tecovirimat nevű vírusellenes gyógyszeréből vásárol.

Bergstrom elmondta, még egyik céggel sem kötöttek szerződést, de úgy véli, a folyamat gyorsan fog menni, nagyjából egy hét múlva meglesznek a szerződések, és az első szállítások akár már júniusban megkezdődhetnek.A Moderna már elkezdte fejleszteni a majomhimlő elleni vakcinákat

Elkezdte tesztelni a Moderna gyógyszercég a majomhimlő elleni lehetséges oltóanyagokat, ennél több részletet azonban nem osztottak meg a preklinikai vizsgálatokról - számolt be róla a Reuters. A lépésre azért került sor, mert a betegség az elmúlt időszakban az Egyesült Államokban és az Európa néhány országában is felütötte a fejét: május 7-e óta 131 esetben erősítettek meg majomhimlős eseteket azokon az országokon kívül, ahol a betegség általában előfordul.

A majomhimlő betegség elnevezése arra utal, hogy a vírusos fertőzést elsőként afrikai majmokban mutatták ki.

Világszerte eddig mintegy 250 esetet regisztráltak május eleje óta 19 országban, ugyanakkor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetése úgy véli: a betegség széles körű terjedésének kockázata továbbra is alacsony. A most megjelent vírusvariánsnak az eddigi tapasztalatok szerint egy százalék körüli a halálozási rátája. Halálesetet a betegség legújabb felbukkanása óta azonban nem jegyeztek fel sehol.

A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartozik. Az emberről emberre nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal magas fokú védelmet nyújtanak ellene.