Az olasz fagyizókban nagyon fogy a pisztácia és a csokoládé is, hiába drágul a hűsítő édesség

Az olasz fagyizókban nagyon fogy a pisztácia és a csokoládé is, hiába drágul a hűsítő édesség

Több mint tizenegy százalékkal drágult a tölcséres fagylalt ára az Istat, olasz statisztikai hivatal szerint, amely a nyári kánikula beköszöntével közölte az egyik legtöbbet fogyasztott olaszországi élelmiszerre vonatkozó adatokat vasárnap.

Június első hétvégéjén több, mint 13 millió olasz lepte el a tengerparti üdülőhelyeket. Annál is több adag fagylalt fogyott el, ha a városokban maradt turistákat is számoljuk, akik a víz mellett fagylaltból fogyasztottak a legtöbbet – közölte az Istat.

A statisztikai hivatal a negyven Celsius-fok feletti meleg miatt kiadott hőségriadó napján hozta nyilvánosságra az olasz gelatóra, azaz fagylaltra vonatkozó adatokat. A fagyi a tészta után a második legnagyobb mennyiségben vásárolt élelmiszertermék.

A Coldiretti, az olasz mezőgazdasági kistermelők szövetsége rámutatott, hogy tavaly 19,5 százalékkal emelkedett a fagylaltfogyasztás Olaszországban, az iparág elérte az évi 2,3 milliárd eurós forgalmat.

Az Istat hozzátette, hogy nemcsak a mennyisége, az ára is emelkedett a fagylaltnak: több mint tizenegy százalékkal magasabb az ára, mint tavaly ugyanezen időszakban. Az alapanyagok közül a tej ára hat százalékkal, a cukor nyolc százalékkal, a tojás ára pedig 12 százalékkal emelkedett.

Olaszországban mintegy 40 ezer kézműves fagylaltozó működik, ezek 75 ezer embernek adnak munkát.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Az idei nyári szezon slágerének a bazsalikom és a prosecco ízű fagylalt számít, de a legtöbb a hagyományos csokoládéból, pisztáciából, eperből és citromból fogy. 

A vásárlók többsége pohár helyett továbbra is tölcsérben szeret fagylaltozni. 

„Az ostya ára is jelentősen emelkedett, a hűtőpultok energia-fogyasztásáról nem is beszélve. Elkerülhetetlen volt az áremelés, de amikor egy tölcsérnyi, két ízű fagylalt több, mint 4 euróba kerül, ezt nem mindenki engedheti meg magának” – mondta a római Pantheon melletti egyik fagylaltozó tulajdonosa az MTI-nek.

(MTI)