Kína szerint politikai fegyverként használja az ENSZ az emberi jogokról szóló jelentéseit

Kína szerint politikai fegyverként használja az ENSZ az emberi jogokról szóló jelentéseit

Bajuk van az ujgurok emberi jogi helyzetéről szóló jelentéssel.

Kína határozottan visszautasította csütörtökön az ENSZ előző este közzétett, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen élők emberi jogi helyzetéről szóló jelentését - számolt be az MTI.

"Az ENSZ-jelentés félrevezető információkból álló halmaz, amely az Egyesült Államok és a Nyugat stratégiájának részeként arra szolgál, hogy politikai fegyverként használják Kína fejlődésének aláásása érdekében" 

- vélte Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője Pekingben csütörtökön.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala (UNHCR) a jelentésben első- és másodkézből származó helyszíni információkra hivatkozva azt írta, hogy az ország észak-nyugati részén fekvő, részben muszlim ujgurok lakta Hszincsiangban

olyan cselekmények történtek, melyek emberiesség elleni bűncselekmények gyanúját is felvetik.

A kínai szóvivő szerint "a főbiztosság teljesen hamis jelentést állított össze, amely egyes külföldi, Kína-ellenes erők összeesküvésén alapszik. Mindez újabb bizonyítéka annak, hogy a főbiztosság cinkos módon kiszolgálja az Egyesült Államokat és a Nyugatot abban, hogy megbüntethesse a neki nem tetsző fejlődő országokat".

A ujgurok szerint a menekülőket kínai ügynökök szedik össze és deportálják vissza Kínába

A Nemzetközi Büntetőbíróság elé kívánják vinni a Kína által brutálisan elnyomott ujgurok ügyét disszidensek - számolt be a Guardian nyomán a 24.hu. 

Külföldre menekült ujgurok, valamint emberi jogi szervezetek és maga az ENSZ is már korábban azzal vádolta meg Kínát, hogy mintegy egymillió ujgurt küldött politikai "átnevelőtáborokba". 

Peking szerint erről szó sincs. Kína azt állítja, hogy önkéntes alapú, bentlakásos szakképzési központokat működtettek Hszincsiangban a vallási radikalizmus és a terrorizmus visszaszorítását célzó intézkedések részeként.