Új választást tartanak Jászberényben, miután feloszlatta magát a képviselő-testület

Új választást tartanak Jászberényben, miután feloszlatta magát a képviselő-testület

Maga a polgármester és több ellenzéki képviselő, valamint egy fideszes képviselő is a testület feloszlatására szavazott.

A hétfő délután megtartott rendkívüli, nyílt ülésén feloszlatta magát a jászberényi képviselő-testület, így rövidesen új önkormányzati választást fognak tartani a városban - számolt be a Szoljon.hu.

Budai Lóránt jobbikos polgármester és több ellenzéki képviselő, valamint egy fideszes képviselő is a testület feloszlatására szavazott. A feloszlatást dr. Gedei József, a DK helyi erős embere kezdeményezte. Az egykor szocialista polgármester, majd alpolgármester Gedei úgy vélte, a 2019 óta hivatalában lévő Budai alkalmatlan, és szerinte Jászberény törvényellenesen működik. Ezért terjesztette elő a mostani feloszlatást, amit 8 támogató szavazattal fogadtak el.

A DK viszont már előre leszögezte, számukra elfogadhatatlan, ha Gedei szavazata révén szerez többséget a Fidesz. A hétvégén a párt azt írta:

„Nincs kiegyezés a Fidesszel sem országosan, sem Jászberényben. Szövetségeseink cserbenhagyása árulás.”

Később a DK azt is közölte, hogy a kezdeti ellentmondásos híreket követően végül nemcsak a helyi DK és a Fidesz képviselője, hanem az ellenzéki szövetség is megszavazta a testület feloszlatását, köztük a Jobbik, az MSZP és a Momentum képviselői is.

Budai Lóránt hétfőn úgy értékelte az elmúlt éveket, hogy nem szokványos időszak áll mögöttük. 2019 óta ugyanis minden év hozott nehézséget, mellyel közösen kellett szembenézni - fogalmazott a városvezető.