Brenner Koloman: Ez az Orbán-kormány szegénységi bizonyítványa, nem tudnak kormányozni

Brenner Koloman: Ez az Orbán-kormány szegénységi bizonyítványa, nem tudnak kormányozni

Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője Palkovics László miniszter lehetséges lemondása kapcsán osztotta meg álláspontját a közösségi oldalán. Mint ismert, Orbán Viktor még mindig nem döntött a minisztere sorsáról. 

"Zavar az erőben!

A fidesz egypárti túlhatalma a jelenlegi válságos időszakban egyre több zavarra utaló jelet küld. Palkovics miniszter lemondását, amelyet sajtóhírek szerint a minisztérium dolgozóinak bejelentettek, a mai napig nem erősítették meg hivatalosan. Tehát 5 nap nem volt arra elég, hogy megfelelő kommunikációt kitaláljanak arra, hogy az eddig megszokott táncrend helyett, amikor a mindent kézben tartó Orbán Viktor bejelenti a kormányátalakítást, és előtte már a potenciális cserében résztvevő személyeket a fideszes média jól előkészíti, most egy olyan miniszter távozik, aki komoly ügyeket vitt végbe a kormányfő megbízásából - hírhedten bulldog módjára és sokat tárgyalva.

Ha a sajtó-találgatások igazak, egy új energiaügyi minisztérium felállítása miatt távozik Palkovics. Többször kifejtette egyébként, hogy a szélenergia ügyét újragondolná, ebben a kérdésben ugyanakkor, holott Orbán azt ígérte, hogy vitázzunk a kérdésről a parlamentben, nem tudott áttörni. Ezt magam is megtapasztaltam néhány napja, amikor a szélerőművek telepítésének ismételt engedélyezéséről szóló javaslatomat a fideszes többség leszavazta a bizottságokban. Pedig most, amikor a szociális és gazdasági válság mellett energiaválságról is beszélhetünk, egy újabb lépést tehettünk volna azért, hogy ne legyünk ennyire kitettek Oroszországnak hazánk energiabiztonsága terén, és hazánk több régiójában megfelelőek a szélviszonyok ehhez. 

Végezetül le kell szögezni: Palkovics lemondása illeszkedik egy olyan sorozatba, amely a legújabb Orbán-kormány szegénységi bizonyítványa. Hiszen sorozatban derül ki: nem, nem tudnak kormányozni. Hol vannak a célzott támogatások azon magyar polgárok számára, akiknek gondot jelent a megemelt rezsi kifizetése. Emlékezzünk a kisadózókra vonatkozó törvény átgondolatlan és erőltetett módosítására. Hol vannak azok a források az oktatás és az egészségügy helyzetének rendezésére, amelyet az elmúlt évtized forrásokban gazdag és világgazdasági konjunktúra idején felhalmozott a fideszes egypárti túlhatalom? Nincsenek sehol, mert elherdálták és a saját fideszes holdudvaruknak osztogatták el.

A zavar nemcsak az erőben van..."