Akár 40 százalékkal is magasabb lehet a közös költség jövőre a társasházakban

társasház, lakóház
Lakóház a kőbányai Szárnyas utcai, vagy más néven Gyárdűlő lakótelepen, amely utóbbi elnevezést a városrész, a környéken létesült gyárakról kapta egykoron.
Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Jövőre jelentősen megemelkedhetnek a társasházak közös költségei a rezsi változása, az infláció és az elszálló karbantartási árak miatt, írja az Rtl.hu.

Molnár Sándor, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára a lapnak azt mondta, a karbantartási, felújítási területen rendkívül megugrottak az árak, a szegmens díjszabásában még a forint árfolyamváltozásai is meglátszanak. Példaként megemlítette, hogy egy lapostető szigetelése közel kétszeresére drágult három év alatt.

A társasházi költségeket az is növeli Molnár szerint, hogy kivezették a katát, így a karbantartási és takarítási munkákért is többet kell fizetniük, hiszen jellemzően kisadózók végezték ezeket a feladatokat. Ők pedig a megnövekedett költségeiket kénytelenek áthárítani a a lakókra.

„Nekünk kell a lakók elé állni jövőre. 2023 május 31-ig meg kell tartani a közgyűléseket, ahol majd le kell vezetni ezeket a folyamatokat, a költségeket pedig bele kell tenni a költségvetésbe. Ez a közös költség 20-30, de akár 40 százalékos emelkedésével járhat”

– fogalmazott Molnár.