Rendelettel kényszerítik a magánorvosokat az állami egészségügybe

Rendelettel kényszerítik a magánorvosokat az állami egészségügybe

A hvg.hu cikke szerint január 1-én léphet hatályba az a rendelet amely alapján a kormány kötelezné a magánellátásban dolgozókat, hogy havonta 20 órát dolgozzanak az állami egészségügyben. A kormány honlapjára felkerült tervezet szerint

a továbbképzésre kötelezett orvosok és egészségügyi felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkezők csak akkor kapják meg a gyakorlati továbbképzésük teljesítésének igazolását, ha havonta 20 órát eltöltenek valamelyik közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál.

A tervezet 2. bekezdése egyértelműsíti, hogy ez csak azokra vonatkozik, akik nem közfinanszírozott, nem állami vagy nem önkormányzati szolgáltatónál vannak főállásban.

Az ügyeleti ellátással is lehet teljesíteni az előírást, akkor 20 helyett 10 óra lesz a gyakorlati idő.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Kincses Gyula minderről csak pletyka szinten hallott, a tárgyalásokra nem vitte be az államtitkár. 

Több egészségügyi rendelettervezet is megjelent, de Kunetz Zsombor egészségügyi elemző a Facebook-oldalán azt írta, ez a rész tűnik a legbrutálisabb és leghúzósabb változásnak.

Ugyanis minden szakvizsgával rendelkező orvosnak meg kell újítania a műkődési engedélyét öt évente, amihez bizonyos mennyiségű tudományos aktivitás és igazolt orvosi munka szükséges. Ezt eddig akár az állami rendszerben, akár a magánellátásban, vagy akár külföldi munkavégzéssel is lehetett igazolni

- magyarázza Kunetz Zsombor.

Most a "teljesen magánellátásba menekült orvosokat" próbálják meg visszakényszeríteni az állami ellátásba úgy, hogy ez idő alatt ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk is. Például őket is át lehet vezényelni másik telephelyre.