Úgy alakul át a Honvédkórház január 1-jén, hogy a részletekről, a bérekről még mindig semmit nem tud az állomány

Úgy alakul át a Honvédkórház január 1-jén, hogy a részletekről, a bérekről még mindig semmit nem tud az állomány

Január 1-jével átalakul a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának működése: a központ részeként működő Honvédkórház ellátási feladatainak döntő részét új egészségügyi szolgáltatóként az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház veszi át - közölte a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.

Azt írták, az újonnan létrejövő szervezet tevékenységét a belügyminiszter, mint a kormány egészségügyért felelős tagja irányítja majd.

A HM tájékoztatása szerint a civil egészségügyi ellátáshoz kötődő személyi állomány és a kapcsolódó infrastruktúra is átkerül az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórházhoz, így a gyógyító tevékenység folyamatossága is garantált.

Közölték: az új intézmény jövő év január 1-től átveszi a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ korábbi területi ellátási kötelezettségét, illetve továbbra is ellátja a honvédelmi rendszerhez kötődő igényjogosultakat.

A tájékoztatás szerint az átalakítások után a Magyar Honvédség szervezeteként fennmarad a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja. "Annak érdekében, hogy a védelemegészségügy jelenleg is meglévő magas szakmai színvonalának további fejlesztése is biztosított legyen, a honvédelmi miniszter 2022. decemberében döntött az egészségügyi munkakörű katonák és honvédelmi alkalmazottak által betöltött beosztások és munkakörök meghatározásáról, amelyek szükségesek a Magyar Honvédség egészségügyi feladatai zavartalan ellátásához" - jegyezték meg.

Mint írták, a Magyar Honvédség a jövőben is támogatja a civil egészségügyi ellátást, így az egészségügyi munkakörű katonák a továbbiakban is segítik az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház feladatainak ellátását.

Az átalakítás egyszerre szolgálja a civil egészségügy megerősítését és a honvédelmi haderőfejlesztési program keretében a védelemegészségügy reagálóképességének fokozását, továbbá a hazánk által, a NATO irányába a katonaegészségügy terén tett vállalások teljesítését, az úgynevezett ROLE képességek kialakítását, továbbfejlesztését nagyban szolgálja - közölte a honvédelmi tárca.

Nagy a bizonytalanság

Bár arról nem szól a közlemény, de információink szerint a Honvédkórház ápolóit, orvosait továbbra sem tájékoztatták az átállás részleteiről, további bizonytalanságot szül az is, hogy az állomány tagjai azt sem tudják, megmarad-e e fizetésük. Jellemző, hogy hagyományosan a két ünnep között megkapták a januári fizetésüket - azonban ez idén elmaradt...

Öt nap

Egyedül portálunk számolt be arról, hogy a Honvédkórház háromezres állományának mindössze öt nap gondolkodási időt hagynak arra, hogy elfogadják az új jogviszonyukat, illetve az eléjük tett módosított munkaszerződésüket. 

Az Alfahír szúrta ki, hogy a szakbizottsági és a parlamenti vitát megkerülve nyújtott be a kormánypárt egy olyan törvénymódosítást, amely értelmében

azonnal megszűnik a jogviszonya annak a Honvédkórházban dolgozó orvosnak, ápolónak, aki nem fogadja el öt nap gondolkodási idő után a elé tett új munkaszerződését. 

A helyzet tisztázása érdekében a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa, Lukács László György az alábbi kérdésekkel fordult a Belügyminisztériumhoz:

  • az új egészségügyi szolgáltatóval kapcsolatos szabályokat miért csak a Törvényalkotási bizottság elé vitték, miért nem vállalták a vitát a szakpolitikusokkal?
  • egyeztettek-e az egészségügyi szakszervezetekkel az új szolgáltatóval kapcsolatban?
  • miért csak december 15-én derül ki, hogy melyik osztályokra van szüksége a Honvédségnek?
  • nem tartanak-e attól, hogy az öt napos gondolkodási idő után újabb kilépési hullám kezdődik az egészségügyben?

A feltett konkrét kérdésekre Rétvári Bence államtitkár válaszolt, ám a szokásos ködösítés mellett arra már nem maradt energiája, hogy egyszer is szóba hozza a Honvédkórház állományát. 

Többek között ezek az újítások (T/1620/13):

  • A honvédelemért felelős miniszter 2022. december 15. napjáig határozatban megállapítja azon egészségügyi munkakörű katonák és honvédelmi alkalmazottak által betöltött beosztásokat és munkaköröket, amelyek szükségesek a Magyar Honvédség egészségügyi feladatai ellátásához. Ők maradhatnak a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ alkalmazásában, a többiek viszont átkerülnek az új, eddig még meg nem ismert szolgáltatóhoz.
  • 2023. január 1-jével, az új egészségügyi szolgáltatónál létrejövő egészségügyi szolgálati  jogviszonnyá alakul át annak a honvédelmi alkalmazottnak a honvédelmi alkalmazotti jogviszonya, aki 2022. december 31-én honvédelmi egészségügyi szolgáltatónál olyan munkakört tölt be, amely nem tartozik a fent meghatározott munkakörök közé.
  • Az új egészségügyi szolgáltató 2023. január 15-ig a jogviszony átalakulásáról és az új jogviszony tartalmáról egyoldalú jognyilatkozattal tájékoztatja az érintett munkavállalót. Úgy, hogy december 15-én derül ki, hogy egyáltalán a Honvédség kötelékében maradhat-e az érintett orvos, vagy szakápoló, nővér.
  • Ha az érintett az átalakult egészségügyi szolgálati jogviszonyát nem kívánja fenntartani, arról az egyoldalú jognyilatkozat kézhezvételét követő 5 munkanapon belül írásban nyilatkozhat.
  • Ha az öt napos gondolkodási idő után a munkavállaló úgy dönt, nem egyezik bele a folytatásba, a munkaviszonya a nyilatkozattételt követő első munkanappal már meg is szűnik.
  • A javaslat szerint nem csökkenhet a fizetés. Legalábbis azt írják, hogy "az átvevő új egészségügyi szolgáltatónál létesülő jogviszony alapján a foglalkoztatott illetménye – az új egészségügyi szolgáltatónál létesült új jogviszonyának fennállásáig – nem lehet alacsonyabb, mint az átadást megelőzően irányadó illetményének és a jogszabály, valamint közjogi szervezetszabályozó eszköz alapján járó rendszeres illetménypótlékainak, illetményelemeinek együttes összege."