Rétvári szerint már elérhető, hogy 3 év alatt egy pedagógus átlagfizetése 777 ezer forint legyen

Rétvári szerint már elérhető, hogy 3 év alatt egy pedagógus átlagfizetése 777 ezer forint legyen

Az államtitkár szerint az Orbán-kormány elkötelezett, hogy minél nagyobb mértékben emelhesse a tanárok bérét.

A kormány elkötelezett, hogy minél nagyobb mértékben emelhesse a pedagógusok bérét - szögezte le Rétvári Bence közösségi oldalára feltöltött videójában hétfőn. Így a már korábban emlegetett bruttó 777 ezres tanári bért is lehetségesnek tartja majd három év múlva.

A Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felidézte, hogy 2022-ben "minden idők legszélesebb körű" konzultációját folytatták le oktatásügyben. A pedagógusokat a nyár és az ősz folyamán kérdezték, ekkor 24, illetve 33 ezren küldték vissza válaszukat, és a tél folyamán közel 130 ezer szülő válaszolt az iskolával kapcsolatos kérdéssorra - sorolta.

Rétvári Bence emlékeztetett, decemberben négyszáz pedagógussal és iskolaigazgatóval személyesen is egyeztettek, mindeközben folyamatosak voltak a tárgylások mind a köznevelési kerekasztal, mind a sztrájkbizottság ülésein. Bár a pedagógusok és a velük szolidaritást vállalók országos demonstrációiról nem tett említést. Beszámolók alapján a köznevelési konzultációnak is nevezett decemberi esemény eredményességével pedig nem minden érintett volt megelégedve, hiába jelent meg azon a belügyminiszter is.

A kormánypárti politikus kiemelte:

a kormány elkötelezett amellett, hogy minél nagyobb mértékben emelhesse a pedagógusok bérét, amihez nemcsak hazai, hanem európai uniós forrásokat is fel szeretnének használni.

Szerinte ha ez megvalósul, akkor 2023-ban nem 10, hanem 21 százalékos lesz a pedagógusbér-emelés, 2024-ben nem 10 hanem 25, 2025-ben pedig egy 29 százalékos béremelés valósulhat meg.

Ezzel elérhető, hogy három év alatt 75 százalékos béremeléssel egy pedagógus átlagos fizetése 777 ezer forint legyen

- ígérte az államtitkár.

A pedagógusok és a velük szolidáris diákok, szülők, valamint más civilek régóta sürgetik a tanári bérek megemelésén túl az oktatás átfogó reformját. Követeléseik között szerepel még a munkaterhek csökkentése, az alaptanterv megváltoztatása és a sztrájkjoguk visszaállítása is. Ezenfelül az elbocsátott kollégáik visszahelyezéséért is küzdenek, az elmúlt hónapokban ugyanis a központilag irányított tankerületek 13 pedagógust bocsátottak el, amiért az érintettek a polgári engedetlenséghez csatlakoztak. Utóbbihoz azért is folyamodtak többen országszerte, mivel jelenleg a hagyományos sztrájk törvényileg nem megengedett tiltakozási forma.