Titkosszolgálati jelentés: "A Magyarországra utalt támogatás a magyar választások befolyásolását szolgálta"

Titkosszolgálati jelentés: "A Magyarországra utalt támogatás a magyar választások befolyásolását szolgálta"

"A külföldi politikai szervezet által a magyar választások időszakában Magyarországra utalt támogatás a magyar választások befolyásolását szolgálta. Ez egyértelműen Magyarország szuverenitásának megsértését jelenti, egyúttal felveti a vonatkozó magyar jogszabályok megsértésének gyanúját is"

- így összegezte a Kovács Zoltán András, a Nemzeti Információs Központ (NIK) főigazgatója a legfrissebb titkosszolgálati vizsgálatok eredményét. 

Ahogy arról beszámoltunk, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága elérhetővé tette "A magyarországi választások befolyásolására érkezett pénzügyi források áttekintése II." című tájékoztatást, amit január 20-án tártak a testület elé.

Az első tájékoztatóhoz képest több változás is van, több érkező pénzről írnak, illetve egy meg nem nevezett svájci bejegyzésű alapítvány szerepét is megmutatták.

A legfrissebb adatok szerint a Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy (AD) több szervezetet is támogatott. Itt kiemelnénk az Edemokrácia Műhely Egyesületet, amely 2022. március 21-én 18 millió forintot kapott. A Nyomtassteis! mögött álló egyesületben olyan véleményformálókat találhatunk, mint például Sükösd Miklós szociológus, a Védegylet, az LMP, majd a Párbeszéd alapító tagja. Így most 3 174 076 395 forintos kampánytámogatást tart számon a NIK. 

Ugyanakkor

van egy meg nem nevezett svájci bejegyzésű alapítvány is

- az nem derül ki, hogy miért nem ismerhetjük meg a nevét. Erről azt írják, hogy az alapítvány célja alapvető humanitárius, szociális és politikai jogok erősítése, liberális értékek előmozdítása, valamint a vallási, etnikai és nemi sokféleség, az egyenlőség tiszteletben tartása, a humanitárius segítségnyújtás.

Az alapítvány programokat indíthat és támogathat minden olyan intézményt, kezdeményezést vagy személyt, amely e célok elérését szolgálja. Az alapítvány aktivitására, valós tevékenységére vonatkozóan nem lelhető fel nyílt forrásból hozzáférhető információ.

Ehhez képest több mint 887 millió forintot juttattak az ezalenyeg.hu kiadójának, a Páva Zoltán tulajdonában álló Oraculum 2020 Kft-nek. 

Van egy olyan táblázat is, amelyben a Márki-Zay Péter által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalommal (MMM) és a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdattal kapcsolatban álló pártkampányban szolgáltató cégeket mutatnak be.  Itt megjelenik a Pulai András-féle közvélemény-kutató, a Publicus Kft., valamint az MSZP-féle Kapcsolat.hu is,

illetve az a DSM Consulting Kft., amelyet Sápi Mónika (DK) vásárosnaményi országgyűlési képviselőjelölt és fia vezet. Bár az nem derült ki, hogy mikor, de az MMM több mint 8 millió forintot adott a képviselőjelölt cégének...

A DatAdat bejövő és kimenő pénzforgalmat realizáló partnerei között viszont feltűnik a KözösÜgyünk Nonprofit Kft. is, amely Juhász Péterhez köthető. 

Itt a NIK megjegyzi:

"Az esetleges jogszabálysértések és a pénzügyi tranzakciók mögötti szerződéses háttér további vizsgálata (ÁSZ, NAV) javasolt."

A vizsgálat külön oldalakat szentelt az AD jogi képviselőjére is. A Demokrata Párt árnyékában működő Copilevitz, Lam & Raney ügyvédi iroda teljes körű jogi képviseletet kínál nonprofit szervezeteknek, ugyanakkor

"az Errol Copilevitz által képviselt 37 jótékonysági intézményt az USA 50 legkevésbé transzparens szervezete között tartják számon."

A tájékoztatóban szerepel az Action for Democracy amerikai regisztrációs lapja is, amelyben nyilatkoznak arról, hogy terveznek 25 ezer dollár feletti támogatás fogadására. 

Az meg különösen érdekes, hogy március 9-én regisztrálták be az AD-t, de a magyar szolgálatok szerint az első utalás 2022. február 24-én megtörtént. Így megállapították: 

  •  Az okiraton szereplő időpontban az AD már több százmillió forintot utalt a magyar szervezeteknek.
  • A cég valószínűsíthetően célhoz kötötten felépített pénzügyi háttérrel (nem mikroadományokra építve) jött létre. 

Az összefoglaló szerint:

  • Az AD hátterében az amerikai Demokrata Párthoz köthető szereplők állnak.
  • Valószínűsíthető, hogy a külföldről érkező forrásokat Magyarországon, kampánycélokra használták fel.
  • A magyar választásokba történő külföldi beavatkozás sérti a nemzeti szuverenitást.
  • A feltárt kapcsolati háló profitorientált működésre is utal, tekintettel a tranzakciókban érintett cégek közötti üzleti kapcsolatokra.

Kovács Zoltán András által jegyzet kivonatban is több fontos megállapítás szerepel. 

Az első beszámolóhoz képest mintegy 160 millió forinttal több pénzügyi támogatást nyújtott az AD, amelynek az 58 százalékát az MMM kapta meg. Az utalásokkal érintett cégek közül a legtöbbet, a források 34 százalékát, összesen 1 082  864 792 forintot, az Oraculum 2020 Kft. kapta.

"A cég egy másik, az AD-vel azonos célokkal működő svájci bejegyzésű alapítványtól további, közel 900 millió forintot kapott"

- teszik hozzá. 

A NIK igazolva látja, hogy

"az AD által folyósított összegek végfelhasználói olyan cégek voltak, amelyek első helyen politikai elemzéssel és/vagy marketingtevékenységgel foglalkoznak".

Példaként szolgálnak a már fent ismertetett cégeken túl több színpadtechnikával, hangosítással, rendezvényszervezéssel és reklámügynöki, marketingtevékenységgel foglalkozó cég jelenléte is a kapcsolati hálóban. 

"A megbízott cégek profilja alapján valószínűsíthető, hogy a külföldről származó forrásokat alapvetően a magyar választók véleményének, illetve a választások eredményének befolyásolására használhatták fel"

- hangsúlyozza a főigazgató. Ugyanakkor

"az utalások mögötti szerződéses kapcsolatok ellenőrzése és értékelése az ÁSZ, illetve a NAV hatáskörébe tartozik, ezért számukra a NIK átadja a rendelkezésre álló pénzforgalmi adatokat."

Kovács Zoltán András szerint nem felel meg a valóságnak, hogy az AD fő célja a diaszpórában élő magyarság voksolásának elősegítése lett volna,

"ehelyett az összegek jelentős részét a magyar választások közvetlen, magyarországi befolyásolására használhatták fel". 

Az új cégek és szereplők mellett tehát a legfontosabb és - tegyük hozzá - a legaggasztóbb titkosszolgálati megállapítás tehát az, hogy az Action for Democracytól érkező támogatásokat a Mindenki Magyarországa Mozgalom közvetlenül beleforgathatta a 2022-es országgyűlési választási kampányba. Ez viszont kimerítheti a tiltott pártfinanszírozást.