A gyanú szerint Sz. F. Zsolt 52 éves, B. Pál 39 éves, L. Zsolt 51 éves, Dr. F. Boglárka 42 éves, Cs. Viktor 53 éves, valamint S. Károly 56 2012 novembere óta fiktív cégek képviselőiként 2170 magánszemélytől, illetve jogi személytől vettek át különböző összegeket befektetési céllal Magyarország egész területén.
A hat budapesti személy irreális hozamot ígérő befektetésük ígéretével üzletszerűen tévesztették meg a több ezer sértettet, ehhez ügynöki hálózatot építettek ki, valamint több más céggel partneri együttműködést kötöttek. Egy nagy és tőkeerős amerikai cég magyarországi képviselőinek adták ki magukat, azonban a fenti céggel semmilyen kapcsolatban nem álltak. Hálózatuk évekig tartó működtetésével a gyanúsítottak közel 9 milliárd forint kárt okoztak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a nyomozás során több mint 2 milliárd forintot foglalt le, illetve a bíróság különböző vagyonelemeket vett zár alá a kár megtérülése érdekében.
A BRFK a különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a napokban befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészségnek megküldte.