A bevándorlás tette próbára a koalíciót

Megállapodásra jutottak a kormánypártok Hollandiában a kiutasított menedékkérők minimális ellátásáról, újabb koalíciós válságot elhárítva ezzel.

Mark Rutte miniszterelnök jobboldali liberális pártja, a VVD, valamint koalíciós partnere, a szociáldemokrata Munkapárt több mint tíz napja tárgyalt arról, hogyan tudják áthidalni nézeteltéréseiket azoknak a menekülteknek az ellátásával kapcsolatban, akik az országban folyamodnak menekültstátusért, de ezt nem kapják meg, és távozniuk kell Hollandiából. A munkapártiak szerint ezeknek a bevándorlóknak emberiességi okokból mindenképpen biztosítani kell az alapellátás minimális szintjét, a liberálisok szerint viszont ha az elutasítás ellenére is támogatják őket, azzal további illegális bevándorlókat vonzanak az országba.
 
A kompromisszumos megállapodás értelmében a szóban forgó személyeknek csak korlátozott ideig biztosítanak ellátást, és nem az egész országban, hanem csak öt nagyvárosban. 

Próbára tett koalíció

Öt hónapon belül ez volt a második komoly koalíciós szakítópróba Hollandiában. Tavaly év végén az egészségügyi reform egy részkérdésében tűztek össze, és a koalíció majdnem összeomlott.
 
A mostani megállapodást az ellenzék máris bírálta. A centrista D66 párt vezetője, Alexander Pechtold szerint a kompromisszum azt jelenti, hogy a problémát nem oldották meg, csupán ráterhelik az érintett néhány városra. Folyamatos nyomás alatt tartja a kormányt a szélsőjobboldali Geert Wilders – jelentős támogatottságú – Szabadságpártja is, amely a bevándorlást szigorúan korlátozó politika mellett kardoskodik.