A filmakadémia szerint túl sok a fehér Oscar-jelölt

Az amerikai filmakadémia vezetése szerint túl sok a fehér bőrű színész az Oscar-jelöltek között, ezért meg kell reformálni a szervezetet.

Jelentős változtatásokról döntött az amerikai filmakadémia vezetése arra válaszul, hogy a négy színészi kategóriában sorozatban második éve

csak fehér bőrű jelöltek

esélyesek az Oscar-díjra. Szerintük ez tarthatatlan. Alaposan körbejárva a kérdést, arra jutottak, hogy e sajnálatos jelenség legfőbb oka az akadámia tagságának összetétele. Ugyanis a szervezetben

túl sok a fehér férfi.

Sajnos arra ez a mostani, mélyreható önvizsgálat sem ad választ, hogy az abszolút fehér férfi,

Leondardo DiCaprio 20 év alatt négy jelöléssel a háta mögött miért nem kapott egyszer sem Oscar-díjat,

holott a kritikusok döntő többsége szerint már régen rászolgált. Sőt, a szaksajtó vitriolosabb billentyűzetű újságírói szerint két alkalommal is (2005-ben az Aviátor, 2007-ben a Véres gyémánt főszereplőjeként) jelentős részben azért esett el az elismeréstől, mert a rasszizmust vádját elkerülendő

a zsűri mindenképpen egy feket színészt akart kitüntetni.

Így a szobrocskát 2005-ben Jamie Foxx, 2007-ben pedig Forest Whitaker (amúgy mindketten remek alakítást nyújtva) vihették haza.

A testület 2020-ra kétszeresére növelné a nők számát a testületben és sokkal változatosabbá tenné a tagságot.

Az amerikai filmakadémia hét végi közleménye szerint a kormányzók egyhangú szavazással döntöttek az intézkedésekről, amelyek az intézmény elnöke szerint rövid időn belül éreztetni fogják hatásukat. "Az amerikai filmakadémia élére áll a változásnak, nem vár a filmiparra" - fogalmazott Cheryl Boone Isaacs.

A változások része, hogy a jövőben a tagok szavazati joga 10 évre szól majd, és akkor újítják meg, ha az adott tag aktív marad, nem hagy fel a filmes munkával. Háromszor tíz év után életre szóló szavazati jog jár, illetve akkor is, ha az illetőt jelölték Oscar-díjra vagy elnyerte az elismerést.  Az akadémia emellett szélesíteni fogja az eljárást, amely során a régi tagok újakat javasolnak, és nagyratörő globális kampányt indít, hogy alkalmas tagokat verbuváljon, és sokkal változatosabbá tegye a testületet. Az intézménynek jelenleg 17 tagozata van, a tagság meghívásos, Oscar-jelöléssel vagy úgy lehet kiérdemelni, hogy az adott tagozatból ketten támogatják az illető felvételét.

A díjról jelenleg az akadémia több mint 6200 fős tagsága dönt. A filmakadémia vezetése fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ezek a tagok

többségében idősebb fehér férfiak.

Sajnos a tagság egyéb, a szexuális orientációra, a vallásra, vagy a származásra vonatkozó statisztikai adatait nem hozták nyilvánosságra, pedig bizonyára lennének olyanok is, akik épp e tekintetben javasolnának reformokat. És ennek is pont annyi értelme lenne, mint ennek...