"A Jobbik ismét egy lépéssel a Fidesz előtt járt"

Vona Gábor visszautasítja Kósa Lajos hazugságát, a javaslatuk nem léptette volna ki hazánkat az EU-ból.

Fél éves időhúzás és 15 milliárd forint közpénz árán, egy kudarcba fulladt, érvénytelen népszavazás után Orbán Viktor is rájött, hogy kezdettől fogva a Jobbiknak volt igaza, és most ő maga indítványozza korábbi javaslatunkat - reagált közleményében Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

A pártelnök hangsúlyozta: a Jobbik részt vesz a Fidesz által kezdeményezett ötpárti egyeztetésen, és Magyarország biztonsága érdekében készek támogatni egy, az övékkel megegyező tartalmú Alaptörvény-módosítást.

"Ugyanakkor határozottan visszautasítjuk Kósa Lajos hazugságát, mert a nemzeti néppárt soha nem nyújtott be sem visszamenőleges hatályú javaslatot, sem olyat, amely az Európai Unióból való kilépésünket jelentette volna"

- szögezte le Vona Gábor.

"Követjük a Jobbik javaslatainak sorrendjét"

A Fidesz reméli, hogy a népszavazás után nagy többséggel fogadhatja majd el az alkotmánymódosítást a parlament - mondta Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus az Alfahírnek elárulta, miért nem fogadták el a Jobbik eddig benyújtott két alaptörvény-módosítási javaslatát, illetve lesz-e helikopterügyi minisztere a kormánynak.

Ahogy arról beszámoltunk, a miniszterelnök és a Fidesz-frakcióvezetőjének keddi közös sajtótájékoztatóján Kósa Lajos úgy érvelt: a Jobbik alaptörvény-módosítása azért nem megfelelő, mert az

"kivezetné az országot az EU-ból".

A frakcióvezető szerint ugyanis a jobbikos javaslat olyan területeket is érintett volna, amelyekben „közösen gyakorlunk jogot” az Unióval. Hogy mik lennének ezek, arra nem tért ki bővebben.