A képviselői alapból épül-szépül Miskolc

Több mint 8 millió forint értékben aszfaltoztak egy ruppósat, leraktak térköveket is sokat.

A Bányamécs utca teljesen új aszfaltfelületet kapott, a Som utcában szintén aszfaltozás valósult meg, míg a Barátság téren a buszközlekedés infrastrukturális fejlesztésére került sor, mindez a képviselői alap terhére, valamivel több mint 8 millió forint értékben, számolt be a választókörzet képviselője.

Újságírói kérdésre válaszolva – miszerint miért nem költött a patakmeder tisztítására – elmondta, a választókörzet igényeit nem lehet a fejlesztési alapból fedezni, ezért nyilvánvalóan szükséges a központi költségvetésből a választókörzetre fordítani, de ezt az itt élők jogosan várhatják el a városvezetéstől hiszen befizetett adóforintjaikat kapják vissza. Rámutatott: a város többi körzete is kap a központi költségvetésből. Példaként említette, hogy a történelmi Avas csapadékvíz elvezetése 800 milliót kapott, vagy a Holló utca aszfaltozására 22,4 milliót különítettek el a központi büdzséből.