A kormány karácsonyi utalványosztogatása földbe állíthatja az államigazgatást

A nagy nyugdíjszavazat-vadászatban elfelejtették: a hivatalnok nem postás.

A tervek szerint a 2,8 millió magyar nyugdíjashoz egy kormányhivatalnokból és egy biztonsági emberből álló párok fogják eljuttatni a kormány soványka karácsonyi ajándékát: egy tízezer forintos Erzsébet-utalványt.

Utcára hajtják a kormányhivatalnokokat, hogy Erzsébet-utalványokat hordjanak ki a nyugdíjasoknak

Az Erzsébet-utalványra 2 millió 700 ezer nyugdíjas jogosult: nem csak az öregségi, hanem az özvegyi és a rokkant nyugdíjasok is.Az egyszeri juttatásra 42 milliárd forintot fordít a kormány.Érdekesség, hogy a karácsonyi ajándékok személyes kézbesítésében a járási kormányhivatalok fognak közreműködni, a hivatalnokok által, akik személyesen fognak talpalni.

Az Index összefoglalója szerint erre azonban sem elég idő, sem elég ember nem lesz, arról már nem is beszélve, hogy a portálnak nyilatkozó Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke szerint a köztisztviselők

"egyelőre nincsenek kiképezve postásnak".

 

A szakszervezeti vezető elmondta:

a kormányhivatalnokok egyébként is annyira leterheltek, hogy a Lázár János által beharangozott december 21. és 24. közötti kiszállítási határidőt akkor sem tudnák tartani, ha nem 90 cím jutna egy dolgozóra. Szerinte így is munkaerőhiány van a járási hivatalokban, és a tisztviselők napi tíz órákat dolgoznak.

Boros Péterné szerint konkrét utasítás még nem érkezett a kézbesítésekkel kapcsolatban, az Index azonban úgy tudja: az utalványok 20-án érkeznek a kormányhivatalokba, 21-e és 24-e között pedig egy hivatalnok sem vehet ki szabadságot, sőt az is benne van a pakliban, hogy visszarendelik őket a jó előre kivett pihenőnapjaikról.

Ez azt jelenti, hogy egy kormányzati PR-fogás miatt a napi munka helyett vagy mellett kellene megoldani a kézbesítést, ami első ránézésre lehetetlennek, vagy egyszerűen blődségnek tűnik, hiába állítja a Miniszterelnökség, hogy van annyi szabad kapacitás, amivel ez levezényelhető.

Ugyanakkor, ha igaz, amit Lázárék állítanak, akkor az eredeti feladatukat nem végzik elég hatékonyan a kormányhivatalok, és komoly átszervezésekre lenne szükség, de ha leveleket is olcsóbban kézbesítenek, mint a posta, akkor az is fölmerül (nyilván ironikus formában): miért nem az állami hivatalok intézik a saját levelezésüket és hordják ki a címzetteknek a hivatalos küldeményeket?

Az Index információi szerint az is kétséges, hogy minden hivatalnok mellé jut-e biztonsági ember, vagy egy másik kollégájukkal kell párban kézbesíteni a kormányzati "jótéteményt".

Ráadásul a kormánypropaganda állításaival ellentétben a kiszállítás költségei jóval magasabbak lesznek, mintha a postával kézbesíttették volna az utalványokat:

az állam 42 milliárdot tervez elszórni a meglehetősen átlátszó népszerűségnövelő intézkedésre, ami küldeményekre lebontva is legalább 5000 forinttal meghaladja a postai szolgáltatás költségét.

A Jobbik közleményben reagált az abszurd tervre

Kampánycsapat után postásként használja a Fidesz a közszférában dolgozókat

 

A Jobbik szerint felháborító, hogy a Fidesz – munkakörüktől eltérően – népszavazáskor ingyen telefonos kampánycsapatként dolgoztatta, most pedig ingyen postásként akarja kihasználni a kormányhivatalok tisztviselőit.

 

A szabadságukról, karácsonyi előkészületükről visszarendelt dolgozók vajon milyen juttatást kapnak cserébe munkakörükbe nem tartozó feladatuk ellátásért?

 

A Jobbik úgy véli, miután az Erzsébet-utalványok kézbesítése Rogán Antal kizárólagos és egyetlen munkaköri feladatához, Orbán Viktor hatalomban tartásához tartozik, ezért ezt a lépést a propagandaminisztérium költségvetéséből kellene fedezni.

 

Sneider Tamás, a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke


További részletek ITT olvashatók.