A magyar megújulás félreértett és félremagyarázott püspöke

Épp ezért, halálának nyolcvankilencedik évfordulóján kiemelten fontos, hogy munkásságára ráirányítsuk a figyelmet, és röviden áttekintsük életművének elfelejtett, fontos, félreértett és félremagyarázott vonásait.

A mai, kultúrmarxista klisékkel átszőtt közgondolkodás nehezen kapcsolja a jó értelemben vett előremutató, naprakész gondolkodású, haladó szellemű, lázadó jelzőket egyházi személyhez. Prohászka Ottokárra azonban nagyon is illenek ezek a kifejezések.

 

A későbbi püspök éppen abban az időben tanult a római Collegium Romanumban, amikor az a radikális és felvilágosult tanítások fő fókuszpontja volt. Korának leghaladóbb eszméit szívta magába, melyeket próbált összhangba hozni a katolikus tanítással, majd átplántálni a hazai viszonyok közé, ami korántsem bizonyult egyszerű feladatnak.

 

Prohászka sok szempontból megelőlegezte a II. vatikáni zsinat tanításait, így például az egyház belső demokráciájáról, az ökumenikus párbeszédről, az üdvtörténetről, vagy éppen a tudomány és vallás kapcsolatáról vallott nézeteivel. Pont ezért gyanakvás, sőt, sok esetben nyílt megvetés övezte alakját a hazai egyházi életben, s legalább olyan hevesen támadták, kritizálták nézeteiért, mint irodalmi téren a Nyugat szerzőit (akiket ő maga is támadott, kiváltképp Adyval támadt sok konfliktusa).

 

A megújulás ellen ágáló egyházi irányzatok foggal-körömmel küzdöttek ellehetetlenítéséért, és 1911-ben elérték, hogy három művét – Az intellektualizmus túlhajtásait; a Modern katolicizmust és a Több békességet című cikkét – indexre vegyék Rómában. A frissen megválasztott X. Pius pápa, a szó szerinti Szentírás-értelmezéseken kívül mindent modernista eltévelyedésnek bélyegző intézkedései, valamint a papokat "antimodernista eskü" letételére kötelező rendelete, elkerülhetetlenné tették a Szentszék és Prohászka összeütközését.

 

De harcos szelleme nem hagyta nyugodni az akkor már jelentős hírnévvel bíró papot. Rendíthetetlenül kiállt nézetei mellett, s ha nehéz szívvel is, de tovább ostorozta egyházát az azt átitató negatív tendenciák miatt. Teológusi tevékenysége, hatása csakis olyan gondolkodókhoz mérhető, mint Teilhard de Chardin, akihez hasonlóan ő is hitt abban, hogy a kor tudományos felfedezései nem cáfolják, hanem megerősítik és új fényben világítják meg a vallásos hitet, s elvetette a manapság is oly népszerű "tudomány vagy vallás" hamis, a kettő között mindenféle átjárhatóságot tagadó dichotómiáját.

 

Püspökként idegenkedett a főpapi külsőségektől, evangéliumi szegénység jellemezte, s nem becsülte sokra a főrendiházi politizálást, ami nem jelentette, hogy ne lett volna politikailag aktív, hiszen a Katolikus Néppárt egyik alapítója, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának pedig elnöke volt.

Az ő ténykedése előtt a hazai katolikus egyház számára a szociális kérdés kimerült a jótékonykodásban. Magyarországon, egyházi részről azonban elsőként ő tett hitet egy olyan államforma mellett, melyben a legszegényebb és legszélesebb népréteg, a munkásság játssza a főszerepet, s melynek központi eleme a demokrácia lesz.

 

Kiváló érzékkel tapintott rá arra, amit az ügynökmúlttal és félreértelmezett megfelelési kényszerrel terhelt, a közéletből kivonuló magyar katolikus egyház még napjainkban is képtelen teljes mértékben magáévá tenni: Ahhoz, hogy a klérus a modern időkben is képes legyen betölteni küldetését, újra kell definiálnia a hatalomhoz és a vagyonhoz fűződő viszonyát, és a szociális reformok kerékkötőjéből azok fő előmozdítójává kell válnia.

1916-ban demokratikus földreform-tervezetet készített, és két évvel Károlyi színpadias bohóckodása előtt meg is kezdte a földosztást a saját egyházmegyéjében, ám példája nem talált követőkre.

 

Egyházi szolgálatát mindig a nép iránti alázattal végezte, folyamatosan járta az országot és minden alkalmat megragadott, hogy közvetlenül szólítsa meg híveit.

 

Az indexre tételi eljárás során a szocialista sajtó szimpátiáját is szemére vetették (milyen ironikus, hogy manapság főleg pont a munkásságát egyáltalán nem ismerő szocialista politikusok átkozzák ki a leggyakrabban és legvehemensebben - a szerk.), azzal együtt, hogy feminista nézeteket hangoztatott a nők egyenjogúságáról, s parlamenti képviseletet követelt számukra.

 

Emellett a pacifizmus elszánt híve volt, s az első világháború egyik legkorábbi, és legkérlelhetetlenebb ellenzőjének számított.

Az őszirózsás forradalom kitörésekor annak lelkes igenlője volt, s híveit is felszólította a Károlyi-féle puccs támogatására. Ahogy sokan mások, ő is naivitástól vezérelve hitte, hogy a vörös gróf szép szavakba csomagolt, önző ámokfutása tényleg egy igazságosabb társadalmi berendezkedés felé vezető első lépést jelent. Lelkesedése odáig fajult, hogy előbb Károlyinak, majd később a Tanácsköztársaság vezetőinek is felajánlotta segítségét, ám az elutasítások, sőt zaklatások, majd végül a házi őrizetbe helyezés kijózanították a főpapot.

 

Az ellenforradalom ikonikus alakjává vált, s 1920-ban a Nemzetgyűlés tagja lett, ám Szabó Dezsőhöz hasonlóan hamar csalódott a Horthy-rendszerben, mely nem hozta el az általa áhított szociális fordulatokat.

– ezzel a híres kifakadásával vonult vissza a politikától, s tért vissza főpásztori hivatásához. Ezért sokak szemében lett áruló, vörös-szimpatizáns, és újra föltámadt a vele szembeni örökös gyanakvás.

 

Munkásságának egyetlen negatív vonulata, mellyel a modern diskurzus állandó jelleggel annullálni igyekszik teljes munkásságát, történelmi és egyháztörténeti szerepét, az kérlelhetetlen antiszemitizmusa, s a hungarizmus fogalmának teoretikus megalkotása.

 

A mai napig ez az egy aspektus teszi lehetetlenné, hogy örökségének valóban fontos kérdéseiről megindulhasson a szakmai, kultúrtörténeti vita, és az őt megillető helyet foglalja el a közgondolkodásban. Pedig ahhoz, hogy valóban megértsük Prohászka üzenetét, nem szabad kizárólagossá felnagyítanunk gondolatvilágának ezen vonását, mely éppúgy a kor terméke, mint a főpap szintetizáló elméje által hazai viszonylatokba átültetett szociális tanok voltak. Ugyanakkor hiba lenne tabuként kezelni, s elhallgatni a kérdést, hisz ez is alakította életművét, így e vonásával együtt, de azt helyén kezelve kell megítélni alakját.

 

Prohászka Ottokár egyes művei megtalálhatók a Magyar Elektronikus Könyvtárban, ITT, illetve a Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívumában, EZEN a linken.

 

Forgatásukat mindenkinek szívből ajánljuk.