A miskolci Fidesz nyitva hagyta a "kiskaput" a migránsoknak

A Jobbik önkormányzati képviselője pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a Fidesz ugyan megszavazta a migránskvótát elutasító előterjesztést, de nem támogatták a Jobbik módosító javaslatát, amely a bevándorlók Nyugat-Európából történő visszatoloncolását is elutasította volna. Márpedig enélkül a kvóta elutasítása nem sokat ér, véli Pakusza.

Szerinte ugyanis a jelenlegi jogszabályok lehetővé teszik, hogy a migránsokat abba az európai államba toloncolják vissza, ahol először regisztrálták őket.

Ez Magyarország esetében több tízezer migránst jelenthet, jegyezte meg a képviselő. Mint mondta, a közgyűlésen hiába kértek felelős döntést a Fidesztől, a kormánypárt erre nem volt hajlandó.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett a külföldiek földvásárlására, ahol szintén azt ígérte a Fidesz, hogy külföldi nem vásárolhat majd földet hazánkban, most mégis féláron vett olasz állampolgár földet Somogyban, mert ott is nyitva hagyták a jogi kiskapukat.

„Sajnos azt kell mondanunk, hogy tettek alapján a miskolci Fidesz sokkal közelebb van - migráns kérdésben - a gyurcsányi platformhoz, mint gondolnánk” - fogalmazott Pakusza Zoltán.