A Mediaworks egy hete tájékoztatott arról, hogy felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.
Az osztrák üzletember szerint a történteknek csak gazdasági okai vannak,
a közvélemény szerint viszont valójában a kormány keze lehet a baloldali lap bezárása mögött, mert oknyomozó cikkeivel veszélyt jelentett a hatalomra, legutóbb Rogán Antal helikopteres ügyét is ők leplezték le.
Tájékoztatása szerint a közelmúltban a lap működési vesztesége nagyságrendileg egymillió euró volt évente. A lapot kiadó Mediaworks összforgalmának tíz százaléka a Népszabadságból származik, azonban a laphoz köthető kiadások a cég teljes nyereségét negyven százalékkal csökkentik - áll az interjúban.
A Fedél Nélkülbe írnak a Népszabadság újságírói
Ezt Gergely Márton főszerkesztő-helyettes erősítette meg az atv.hu-nak. A hajléktalanok által terjesztett 12 oldalas laphoz fűznek hozzá további 12 oldalt, melyben a Népszabadság szerzői gárdájának, a lap szellemiségéhez közel álló szerzőknek és a napilapnál híressé vált publicistáknak az írásai jellenek majd meg.
A cikk szerint Pecina 2015-ben a lapot a szocialista pártnak akarta eladni. Mint fogalmazott, mindent elmond, hogy a Magyar Szocialista Pártnak nem volt "bátorsága", hogy átvegye az újságot. "A most hangoskodók közül senki sem akarja a lapot" - mondta.
Az üzletember a Profilnak arról is beszélt, hogy kölcsönösen tisztelik egymást Orbán Viktor miniszterelnökkel, függőségi viszony azonban nincsen közöttük.
Szerkesztőség: ez gyenge indoklás
A lap szerkesztősége Facebookon reagált az üzletember nyilatkozatára. Mint írták, a gazdasági okokra való hivatkozások gyenge lábakon állnak, valójában ennek aligha lehetett köze a bezáráshoz.
Közölték, ők arról korábban nem értesültek, hogy 2015-ben a szocialistáknak adta volna a lapot, de szerintük „sántít” az indoklás, mert akkoriban vásárolta meg a Szabad Sajtó Alapítvány közel 28 százalékos tulajdonrészét, és szerzett csaknem teljes tulajdonjogot a Népszabadság Zrt.-ben.