Áder János már biztos nem lesz ENSZ-főtitkár

Az államfő kifejtette: minden olyan megbízatást, amit eddig a választóktól vagy a parlamenttől kapott, "igyekezett hiánytalanul és maradéktalanul" teljesíteni, s a jövőben is így szeretne tenni.

Elmondta, hogy amikor egy klímaváltozással kapcsolatos rendezvényen beszél, akkor az "a hírlapi kacsa újra elkezd hápogni", amely szerint ő lenne a magyarországi jelölt.
    
Hangsúlyozta: amíg az ő államfői megbízatása 2017. május 9-ig szól, addig az ENSZ leendő főtitkárát idén, év végén fogják megválasztani. Hozzáfűzte: azt a munkát, amit csaknem négy éve elkezdett, szeretné megbízatása végéig folytatni, s ilyen értelemben a felvetés "értelmetlen és felesleges".
    
Az ENSZ tavaly decemberben intézett felhívást tagállamaihoz, hogy az átláthatóság jegyében nyilvánosan nevezzék meg jelöltjüket a főtitkári posztra. A dél-koreai Ban Ki Mun mandátuma idén, év végén jár le. A világszervezet szokásjoga szerint a főtitkári posztra a világ egyes régióinak országai rotációs rendszerben jelölhetnek diplomatát, és a következő ciklusban - most először - a kelet-európai térség lesz soron.
    
Bulgária szerdán jelentette be, hogy Irina Bokovát, az UNESCO főigazgatóját javasolja Ban Ki Mun utódjául, a szlovén sajtó pedig kedden számolt be arról, hogy Szlovénia hivatalosan Danilo Türk volt államfőt jelölte az ENSZ főtitkári posztjára