A törvényhozás határozata előírja, hogy az igazságszolgáltatás hivatalainak betöltésére pályázók jelölését nemzetközi szakértőknek kell jóváhagyniuk és a parlament elé terjeszteniük. Ezen felül a jelenleg hivatalban lévő 800 bírát és államügyészt átvilágítják.
Eredetileg a jobbközép ellenzék elutasította a nemzetközi szakértők részvételét a tisztségviselők kinevezési folyamatában. Az Európai Unió tiranai delegációja üdvözölte a "történelmi döntést", és úgy vélte, "elszámoltatható, független és átlátható" igazságügyi rendszert biztosíthat az állampolgároknak. Közleményükben úgy vélték, ez "fontos lépés a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelemben". Berlin ugyancsak méltatta az albán törvényhozás döntését, és úgy vélte, ez jelentősen hozzájárul a jogállamisághoz. A német külügyi tárca egyik szóvivője közölte, az igazságügyi reform "óriási lehetőség" Albániának. Úgy vélte, Tirana "kitart a nyugat-balkáni állam európai távlata mellett".
Donald Lu, az Egyesült Államok tiranai nagykövete közölte, Washington büszke rá, hogy támogatta ennek az "ütőképes reformcsomagnak" a felvázolását és sikeres megtárgyalását. A balkáni ország 2009 óta a NATO tagja, és 2014 óta az Európai Unió tagjelöltje. Az Edi Rama miniszterelnök vezette szocialista kormány azt reméli, év végén megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Brüsszellel.