Audis rászorulóknak osztott malacot Hegedűs Zsuzsa

Luxusautóval érkezett, malacokat osztot - Audiba is jutott belőlük. 

A pedigrés kutyával luxuskocsiból kiszálló, fotósok kereszttüzében alamizsnát osztó méltóságos asszonyról a gyomorforgató rózsadombi jótékonykodás bronzszobrát lehetne megformálni. Az Audival ingyen malacért (sőt, hozzá tartozó tápért is) érkező rászorulók pedig tökéletes látleletet nyújtanak arról, hova vezet az, ha valaki úgy akar segíteni a szegényeken, hogy nyomornegyedet, gettót, vagy cigánysort csak szociófotós kiállításokon látott. Ahol mojitóval, meg a libamájas szenyaval a kézben lehet megkönnyezni a szomorú szemű cigánygyerekek nehéz sorsát. 
 
 
 
Fotók: Czeglédi Zsolt, MTI
 
Ennél hatékonyabb kampányt az alanyi jogon járó alapjövedelem, vagy egyáltalán bármi ellen, amit ingyen osztogatnak, elképzelni sem lehet. És persze ennél jobban szándékosan sem lehetne felhúzni a 8-10-12 órákat gürcölő alsó-középosztálybeli adófizetőket, akiket Hegedűs alapítványának volt pofája "önkéntes adományokra" is lehúzni. És, akik ettől majd jól megutálják a valóban rászorulókat is. Akiknek meg szakképzettségre és munkára enne szükségük, nem malacra. De ehhez elsőként a disznóktól kellene megszabadulni végre...