„Az állatokon tesztelt termékek használata nem menő!”

Korábban portálunk már foglalkozott az eseményt szervező Magyar Tengerimalac-védő Egyesülettel és munkásságával, ugyanakkor most magáról a rendezvényről szeretnénk egy beszámolót nyújtani olvasóinknak. 
 
A helyszín két részre volt osztva, egy előadó és egy nagyobb terem, ahol a különböző állatvédelmi szervezetek asztalai voltak. Érdemes volt körbejárni a pultokat, ugyanis itt a főbb kísérleti állatokkal találkozhattunk. Voltak törpehörcsögök, csincsillák, tengerimalacok és nyulak is. Ahogy az érdeklődők körbementek a teremben, különféle kisállattartással kapcsolatos tippeket kaptak illetve a végén az állatkísérleteket elutasító vállalatok listáját is kézbe kaptuk. Alkalmunk volt továbbá megismerkednünk vegán életmódot folytató és azt hirdető személyekkel is. Meg kell hagyni, hogy a vegán sütemények nagyon finomak voltak. 
 
Lehetőség volt különböző tesztek kitöltésére, illetve állattartással kapcsolatos feladványok elvégzésére. Gyermekek számára is tartalmas volt ez a nap, ugyanis nagy sikere volt a gyereksaroknak, illetve a rágcsálóhangok felismeréséről szóló versenynek is.  Sok hasznos infót lehetett gyűjteni az előadásokon, mint például a rágcsálók betegségeinek a meghatározásáról vagy magáról az elszomorító kísérletekről. 
 
Úgy véljük, hogy a nagyjából 400 látogatót számláló rendezvény családias és rendkívül barátságos hangulatú volt. Öröm volt látni, hogy a mentett állatoknak mind jó dolguk van és az őket befogadó szervezetek tagjai is nagyon eltökéltek az állatvédelem mellett. A témában való széleskörű összefogást jól jelképezi az is, hogy az esemény grafikai megjelenését az Otherworld Élménymagazin biztosította.     
 
Illyés Zoltán