- Mikor és hol születtél?
- 1964. december 4-én a hűség városában, Sopronban.
- Milyen iskolákat végeztél?
- A soproni Széchenyi István Gimnáziumban érettségiztem.
- Az könnyen kinyomozható, hogy a legelső kedvenced a Beatles volt, de hogyan jutottál el a liverpooli fiúktól a szikár, technikás thrash metalig? Ha visszagondolsz, időrendben kik voltak a korai példaképeid, kedvenceid?
- A Beatles máig nagy szerelem, bár nagyon hosszú ideig nem hallgattam őket, de nemrég az egyik nagy lemezboltban rátaláltam pár gyönyörű formában újra kiadott, újra maszterelt albumukra, amiből akkor kettőt meg is vettem. Azóta már beszereztem a teljes sorozatot. A Beatles elképesztően muzikális zenéjét tizenéves srácként nem volt nehéz megszeretni, de rengeteg rockosabb daluk is volt, ami nekem akkoriban a legkeményebb muzsikát jelentette. A Beatles maga a fiatalkori lázadás volt! Persze akkor még nem ismertem mást, nem tudtam, hogy lehet jobban is torzítani a gitárokat, lehet vadabbul ütni a dobokat. Aztán jöttek az új zenék, rengeteg mindent hallgattam, de a legnagyobb kedvencek időrendben a Led Zeppelin, Black Sabbath, Judas Priest, Metallica, stb. voltak.
- Az is köztudott, hogy már elég fiatalon elkezdtél gitározni és belevágtál a zenekarozásba. Mi vagy ki irányított a rock/metal zene felé?
- A válasz ismét a Beatles. Színpadra akartam állni, olyan szerettem volna lenni, mint ők. A baráti körre, környezetemre inkább én gyakoroltam hatást, mint fordítva. Még alig tudtam gitározni, de már dalokat írtam és rögtön zenekart akartam alapítani. Ebben vezéregyéniség voltam! Gitárt meg először apám kezében láttam, akinek volt egy saját készítésű hangszere, amit aztán én is egyre gyakrabban a kezembe vettem, így neki is köszönhetem, hogy gitáros lettem.
- Tinédzser éveidben nem okozott gondot a családi körben vagy a suliban a rocker külsőség, a hosszú haj?
- Kaptam pár megjegyzést a tanáraimtól és néha szülői intelmeket, de soha nem éreztem magam üldözöttnek. Választás elé nem állítottak, elfogadtak olyannak, amilyen voltam.
A más lelkületű osztály- és sulitársak persze kicsit különcként tekintettek ránk rock hívekre, hiszen akkor is mi voltunk kisebbségben, de békésen megfértünk egymás mellett.
- Azokban az években az itthoni piac finoman szólva sem volt túltelítve normális hangszerekkel. Nektek az osztrák határ közelsége miatt több lehetőségetek volt gitár- vagy erősítővásárlás terén?
- Az első hangszerek beszerzésénél még nem, hiszen akkor még nem volt olyan egyszerű a határon átlépni és komolyabb értéket képviselő tárgyakat behozni az országba. Később átjárhatóbbá váltak a határok és éltünk is a lehetőségekkel. Olyan hangszerekhez jutottunk hozzá, amilyenekből még kevés volt itthon. Nem is igen voltak hazai hangszerboltok, ami volt, az is Pesten.
- Miért pont a gitárt választottad hangszeredül? Jártál tanárhoz vagy autodidakta módon tanultál?
- Édesapám révén a gitár volt az első hangszer amit láttam, hallottam megszólalni, így könnyen lehet, már ekkor eldőlt. Az első pár akkordot apám mutatta, de a gitártudásom alapjait nagyra tisztelt mesteremnek, Tujmer Géza Subának köszönhetem, aki a gyakorlás szeretetére is ránevelt és életre szóló instrukciókkal látott el.
- Milyen célokkal vágtatok neki a Moby Dick-nek, mi volt az az alap, amit el szeretettek volna érni?
- A Moby Dick-et szinte gyerekfejjel alapítottam, nem voltak annyira tudatos célkitűzések, élveztük a zenélést, dalokat akartunk írni és minél előbb színpadra állni, megmutatni magunkat.
- Ha csak néhány mondatban kellene összefoglalni a zenekar eddigi munkásságát, diszkográfiáját, elért eredményeit, miket emelnél ki?
- Ajaj, ez mégiscsak 35 év! Az első lemez megjelenése egy döntő pillanat volt, eljutottunk a lehetőségek kapujába, hogy a vágyak valóra válhatnak és ismert, sikeres zenészek lehetünk. Ez nem ugyanaz, mint manapság kiadni egy első albumot. Aztán a teltházas PeCsa koncertek, a Körcsarnokos buli, amiből az Atomtámadás koncertlemez született, a Dracula fesztivál az Olimpiai Csarnokban, fellépni a Kreator előtt az Olimpiai Csarnokban, Masters of Rock duplakoncert a PeCsa szabadtéri színpadán, 25 éves, 30 éves jubileum, és még rengeteg koncert, ami fontos és hatalmas sikert jelentett!
Természetesen minden egyes album megjelenése mérföldkő volt. Nekem az Ugass kutya mellett a Kegyetlen évek és a Golgota a legkedvesebb.
- A nemzetközi metal mezőnyben már egy jó ideje találgatások, tippelések folynak azzal kapcsolatban, hogy a nagy „öregek” után ki fog, egyáltalán ki érdemes arra, hogy a nyomukba lépjen. Messze nem akarlak még nyugdíjazni téged, és persze a zenekar többi tagját sem, de szerinted még több lemez „benne van” a Moby Dick-ben?
- Nagyon sok jó fiatal zenekar van, tehetségekből nincs hiány. Az, hogy ma nincs a láthatáron egy következő Metallica, egészen más probléma, de az idő majd eldönt mindent.
A Moby Dick még bőven készíthet lemezeket és remélem így is lesz! Olyan messzire nem látok, de egyet még egész biztosan.
- A csonkahatárokon túli több állomásos miniturnékat kivéve a MD itthon végérvényesen beállt a fesztiválokon, nagyobb kiemelt rendezvényeken való részvételre?
- Egyáltalán nem, ebben az évben többet játszottunk vidéki klubokban és a jövő évre is kötöttünk már le bulikat. Ahhoz, hogy többet koncertezzünk persze meghívások is kellenének és a közönség részéről is aktívabb támogatásra lenne szükség. A kisebb városokban eleve nehéz koncertezésre alkalmas helyet találni és a közönséglétszám is nehezebben jön össze.
- A szövegeitek, Puszta Zoli rendkívül lényegre tapintó megfogalmazással megírva nem éppen az optimista kategóriába tartoznak. Te milyen embernek tartod magad a magánéletben?
- Jó lenne lazábban felfogni az életet, túllépni hamarabb dolgokon, de sajnos nem vagyok egy túl optimista alkat, bennem van a búsmagyar mentalitás. Olykor azért sikerül ellazulni, vannak azért jobb napjaim is, ilyenkor egészen elviselhető vagyok. (nevet)
- A Bloody Roots elindításában mennyi szerepe volt a már működő Hungarica-nak, vagy esetleg ez a projekt már Mentes Norbiék tevékenységétől függetlenül is a fejedben volt?
- A Bloody Roots létrejöttében sok minden közrejátszott, de maradjunk annyiban, hogy lekötetlen energiáim voltak, létre akartam hozni valami újat, ahol teljesen a magam feje után mehetek.
- Az Isten kezében album jó néhány szövegét is te írtad. Mivel a csapat ténylegesen egy önálló kezdeményezésnek, formációnak indult, ezért ez is már a kezdettekkor tudatos döntés volt részedről? A második korongon viszont ez a tevékenységed abbamaradt…
- Igaz, az első albumon a dalszövegek nagyobb részét még én írtam, de a másik felét már akkor is Ficzek András (Dalriada énekes, gitáros – a szerk.) hozta. Én mindig is inkább zeneszerzőnek tartottam magamat, a gitározást is jobban szeretem, mint szavakat keresgélni. Ha nagyon akarom, meg tudok írni pár szöveget, de egy egész albumnyi nekem igen nagy feladat. Andris viszont kiváló szövegíró és gyorsan is dolgozik. Elképesztően jó szövegeket írt az első CD-re és kézenfekvő, sőt bölcs döntés volt, hogy a második lemezanyagot egymaga írja meg. Így az stílusilag is sokkal egységesebb lett.
- Személy szerint a Bloody Roots első lemezét egy borzasztó erős nyitásnak érzem, és a második kiadvány anyaga sem ment az azzal felállított szint alá. Az igényességre, maximális teljesítményre törekvés nálad mindig is egy alapelv volt. Ezért sem született még meg a harmadik CD vagy voltak más, ezt hátráltató tényezők is?
- Ki kell várni, amíg az ember nem muszájból, hanem késztetésből írja a dalokat, mert különben erőlködés lesz belőle. El kell telni némi időnek, míg újra feltöltődsz. A külföldi nagyoknál is évek telnek el egy-egy lemez között és attól, hogy mi egy kis piacra dolgozunk, még nem erőszakolhatjuk meg magunkat. Ebből megélni nem lehet, ezt mindenki szeretetből csinálja, de mellette tanulni, dolgozni, családot eltartani is kell. Balázs (Schmiedl Balázs, gitáros – a szerk.) jelenleg az utolsó félévét nyomja az egyetemen, érthetően nagyon fontos, hogy befejezze. Nekem volt egy súlyos betegségem, amin túl kellett jutni testileg, lelkileg, szerencsére már jól vagyok. Mindezek mellett sem tétlenkedtünk, és ha sokszor megfeszített tempót is tudtunk diktálni, mindig nem lehet maximális fordulatszámon pörögni.
- A Bloody Roots-ban még milyen lehetőségeket látsz?
- A zenélésben soha nem voltak túl nagy lehetőségek, nagyon nehéz eljutni még arra a szintre is, hogy a produkció önellátóvá váljék. Elsősorban a magunk szórakoztatására csináljuk és az erkölcsi siker a legfontosabb éltető erőnk. Az elmúlt öt évben sikerült egy elég előkelő helyet kivívnunk magunknak a hazai zenei életben és ezt szeretnénk megőrizni, esetleg kicsit még továbblépni. Természetesen a műfajnak megvannak a maga korlátai, és amíg a rockzene nem kap teret a médiában, addig nehéz szélesebb közönségréteghez eljutni.
- A 2003-ban létrejött MD Stúdió az évek során beváltotta a hozzá fűzött reményeidet, a mellett, hogy nálad készülnek azóta a MD és a BR lemezei? Jó néhány szakmai díjjal büszkélkedhetsz…
- Büszke vagyok a stúdiómra, mindig is erre vágytam. Az életemet a zenére tettem fel és boldog vagyok, hogy azzal foglalkozhatom, amit igazán szeretek, legyen az a színpadon vagy a stúdióban. A Hangsúly évenkénti szakmai szavazásán eddig négy alkalommal nyertük el az MD Stúdióval az „Év stúdióprodukciója” címet, ami megtisztelő visszaigazolása a munkánknak.
- A mai napig szükség van még további technikai újításokra, vagyis folyamatos beruházást igényel, hogy dolgozni tudj, vagy van egy határ, ahol már meg fogsz, meg akarsz állni, és azt mondod, hogy onnantól már csak a meglévő gépparkkal dolgozol tovább?
- Soha nincs megállás, mert nem áll meg körülöttem a világ sem. Követni kell a technikát, mindig van hová fejlődni, továbblépni. Ha nem veszed fel a versenyt, lemaradsz!
- A koncerteken viselt pólóidból (pl. Metallica-Master, Kreator-Pleasure, Sepultura) arra következtetek, hogy lazulásként nagyrészt a régi kedvenceket hallgatod. Így van, vagy tévedek?
- Teljesen így van! Hallgatok közben persze új zenekarokat is, de én tökéletesen el vagyok a régi nagyok klasszikus albumaival, és akik még mai is aktívak, akkor azok új lemezeivel.
- A stúdiós munkáid miatt az átlagosnál nagyobb rálátásod van a hazai metal színtér aktualitásaira? Egyáltalán milyen mélységben vagy naprakész az itthoni és a külföldi előadók dolgaival, érdekelnek az újdonságok? Vannak még olyan bandák, gitárosok, akik még meglepetést tudnak neked okozni?
- Manapság annyi zenekar és új zene van, hogy mindent talán lehetetlenség is nyomon követni, de azért sok mindennel és sok mindenkivel képben vagyok. Van úgy, hogy keresgélek, vagy csak véletlenül belefutok zenékbe a neten, de a haverok is szoktak ajánlani, kölcsönadni CD-ket. Meglepetések is akadnak, amikor a semmiből tűnnek elő olyan teljesítmények, amire azt mondod, ezek nem földi halandók.
- Egy-két nagyon rövid időszakot kivéve te voltál és vagy egyszemélyben a gitáros-énekes. Hatalmas plusz „munkának” tartod ezt a kettős szerepkört, kiváltképp, hogy nem éppen könnyű témákat pengetsz, vagy a több évtizedes rutin tud ebben segíteni?
- Vannak dalok, amik nem okoznak nehézséget és vannak, amikkel nagyon meg kellett küzdenem, hogy színpadon is elő tudjam adni, gitárral a kezemben. A stúdióban a kettő külön történik, ott nincs ilyen nehézség. A több évtizedes rutin sokat segít, de a Bloody Roots albumokon például vannak olyan számok, amire azt kell mondanom, szinte lehetetlen. Ha ezeket valaha előadjuk, akkor vagy gitár nélkül, vagy ha mégis megoldanám, akkor azzal belépnék az előbb említett nem földi halandók közé! (nevet)
- Hogy állsz a tanítással?
- Nagyon sokáig tanítottam, szerettem is a fiatalokkal foglalkozni, de ezerfelé nem szakadhat az ember. Az idő véges, egy nap csak 24 órából áll.
- Egy-egy dal megírása során a fifikás riffek megalkotása a fő cél, vagy már a zeneszerzés elején is a komplett számok összes fő motívuma megvan a fejedben? Szoktál előre dolgozni, tehát ha jön egy biztató ötlet, akkor azt feljátszod és elmented, vagy kizárólag egy új lemezanyag összeállításakor állsz neki a témák kitalálásának?
- Átmeneti időszakokban inkább csak ötleteket, riffeket gyűjtögetünk, mint kész dalokat próbálnánk összerakni. Ezeket, hogy el ne felejtsük, felvesszük, akár csak a telefonnal, majd amikor eljön a dalírás időszaka, akkor következik a válogatás.
- Már többször is lenyilatkoztad, hogy a mai napig szeretsz színpadon állni, közönség előtt játszani. Mi az, ami miatt még több évtized elteltével is ezt érzed, vallod?
- Talán alkat kérdése is, születni kell erre, mert nem mindenki szereti a reflektorfényt. Van, akit meg éltet. A színpadon állva hatványozottan fontos a közönség visszajelzése. Ha az energiát adni és kapni elv működik, akkor van mozgatóerő és addig biztos jól érzem magam a porondon.
- Két aktív zenekar és a stúdiód mellett jut egyéb másra is szabadidőd vagy napi 24-ben zenével foglalkozol? Van-e valamilyen különleges hobbid?
- Már régen leszűkült szigorúan a zenére, de ebbe azért sok minden belefér. A mai napig szeretek koncertekre járni, ilyenkor én vagyok a rajongó, ez nekem hobbi kategória. Vagy szeretem a jó filmeket. Az internetes böngészést is ide sorolnám, bár ez manapság mindenkinél bejátszik.
- Van olyan dolog a bakancslistádon, ami publikus, vagy nincsenek is nagy volumenű, még megvalósításra váló dolgaid?
- Egyszerű, hétköznapi terveim vannak, helytállni az életben, a családban, a munkában és a zenekaraimban. A legfontosabb, hogy legyen egészség és akkor még sok minden összejöhet.
A Bloody Roots öt éves jubileumi koncertjére a november 14-ei Barba Negra-s Keep Wiseman Alive IX. rendezvény keretén belül kerül sor.