Az MLSZ egyezkedne a szurkolókkal

Az MLSZ  egyeztetést kezdeményez a drukkerekkel, hogy a szurkolói kártya bevezetését bojkottal ellenző csoportok visszatérjenek a stadionokba.

Erről Bánki Erik, az MLSZ elnökségének csütörtökön újraválasztott tagja beszélt a Pécsi Újság honlapjának, hozzátéve, hogy a névre szóló belépők rendszere megmarad, kisebb módosításokra azonban sor kerülhet.

"Az érintett szurkolók a bojkottal saját magukat rekesztették ki a stadionokból, azt szeretnénk, hogy a tárgyalások eredményeképp közösen találjunk olyan megoldásokat, amelyek révén elő tudjuk segíteni a jó szándékú, csapatukért a helyszínen szorítani akaró drukkerek visszatérését. Azonban a névre szóló belépők rendszere mindenképpen megmarad, ebből az MLSZ nem kíván engedni, de kisebb módosítások elképzelhetők"

 - idézte a honlap Bánki Eriket.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a szervezet csütörtöki küldöttközgyűlésén - amelyen újabb öt évre újraválasztották – „sikernek” nevezte a szurkolói kártya bevezetését, s leszögezte, hogy a rendszer marad. Ugyanakkor hozzátette, a tiltakozásukkal "kapun kívül maradt drukkerek hiányoznak, de nem azok, akik balhézni akarnak".