Lőporgyár: új turisztikai attrakció a Balatonnál?

Kepli Lajos: „Mindent megteszünk, hogy ne valósulhasson meg”.

Két éve röppent fel a hír, hogy egy cég pályázati pénz elnyerésével hadianyagüzemet, nevezetesen lőporgyárat létesítene a kelet-balatoni Balatonfűzfőn. Helyi civilek tiltakoztak, egy fűzfői önkormányzati képviselő helyi népszavazást is kezdeményezett a üzem beindítása ellen, amiből végül nem lett semmi. Sokáig csend volt azután a lőporgyár ügyében, de most, ahogyan a Veol.hu megírta, kiderült:

az érintett társaság továbbra sem mondott le arról, hogy lőport gyártson a Balaton partján, éppen az engedélyeztetési eljárás folyik. 

A Veszprém megyei hírportál arról is beszámolt: a korábban tervezett felét, mintegy negyven tonna anyagot tárolnának a fűzfői telephelyen. A közmeghallgatáson a Veszprém megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság iparbiztonsági főfelügyelője elmondta: szakértő cég kiszámolta a veszélyeztető hatásokat, így azt is, hogy egy üzemi balesetnek milyen hatásai lehetnek. A dokumentumban közel tíz forgatókönyvben veszik sorra azokat az eseményeket – például robbanás, mérgező anyag felszabadulása, tűzesetek –, amelyek veszélyhelyzettel járnak. A szakértők megállapítása szerint akár egy, akár egymást követően több veszélyhelyzet történik, azok együttes hatása sem veszélyezteti a környéken élő lakosságot, ugyanakkor a lőporgyár melletti iparterületen dolgozók ki vannak téve kockázatoknak.

„A térség országgyűlési képviselőjeként a kezdetektől nyomon követem a Balatonfűzfőre tervezett hadianyaggyár ügyét – mondta Kepli Lajos (Jobbik). –  Írásbeli kérdésem nyomán korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium vizsgálatot rendelt el a pályázat kapcsán feltárt szabálytalanságok miatt. Az eljárás a szabályszegés megállapításával zárult, amit a Miniszterelnökség másodfokon megsemmisített. A megismételt eljárásról többszöri érdeklődésem ellenére azóta csak mellébeszélő válasz érkezik.

"Véleményem szerint a Balaton kiemelt üdülőkörzetébe nem való ilyen veszélyes üzem. Szeretnénk tudni, mi áll a kormányzati sunnyogás hátterében. Ami biztos: mindent el fogunk követni, hogy ez a beruházás ott ne valósulhasson meg!”

Korábban Szántódon fémsajtoló üzem éjjel-nappali dübörgése miatt tiltakoztak a környékbeliek (máig eredménytelenül), a fűzfői civilek is arra hivatkoztak: az ilyen jellegű ipari létesítményeket elméletileg tiltja a Balaton-törvény. Szanyi Szilvia, a Balatonfűzfő-Litér Turisztikai Egyesület elnöke arról beszélt: épp a vegyipar miatt nem tudott a turizmus többet fejlődni a városban. Kitörne végre a kelet-balatoni település ebből a „gyári jellegből”

Ugyanekkor a beruházó cég képviselője azzal érvelt: az üzem nem lesz hatalmas, 50-100 fős kisüzem, és csak egy évek óta szünetelő, 1923 óta működő gyár újraindítását jelenti. Ugyanerre hivatkozott két éve Tállai András államtitkár is a parlamentben, amikor éppen Kepli Lajos kérdésére válaszolt. 

„Balatonfűzfőn a lőporgyártás az 1920-as évek végétől jogszerűen működött, ezért a szerzett jogokat szem előtt tartva épült be mind a 2000-ben elfogadott Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervébe, mind a város településrendezési tervébe, mint ipari-gazdasági terület” – így Tállai. – A Nitrokémia üzemet 2011-ben zárták be, a terület rehabilitációja, az épületek elbontása ugyanakkor nem történt meg, így a kiépült infrastruktúra még mindig alkalmassá teszi a helyszínt ilyen tevékenységet folytató üzemek fogadására”.

Az államtitkár szerint a kiemelt üdülőövezetben is figyelembe kell venni a szerzett jogokat. „A telep újraindítása a Balatoni Területfejlesztési Koncepció turizmusfejlesztési céljaival nem áll ellentétben, figyelemmel arra, hogy a turizmus akkor is virágzott a Balaton környékén, amikor a Nitrokémia még működött. Természetesen az élet- és egészségvédelmi, környezetvédelmi és egyéb követelményeket maximálisan érvényesíteni kell a beruházás megvalósítása esetén”.

Csak nem egy új turisztikai attrakció van születőben a Balatonnál? – kérdezhetnénk Tállai András válasza nyomán. Érdekes: ugyancsak nagyjából két éve, egy fűzfői lakossági fórumon egy másik államtitkár, a térség fideszes parlamenti képviselője, Kontrát Károly is azt mondta, hogy a hadianyagüzem nem a Balaton-partra való. Kepli Lajos kérdezte is nyomban, hogy a kormánypárton belül melyik véleményt kell irányadónak tekinteni, Tállaiét vagy Kontrátét, de nem kapott rá választ…