(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Péntek reggel mutattunk be egy videót arról, ahogy a fővárosban a Blaha Lujza tér közelében egy biciklis a piroson átgurulva fékezés nélkül gázolt el egy gyalogost a zebrán.
A videón tisztán látható, hogy a biciklisnek eszébe sem jutott megállni a pirosnál, sőt még előre sem nézett. Ugyanígy szabálytalankodott két másik bringás is, aki mögötte jött.
Mielőtt elkezdenénk a szájkaratét arról, hogyan utálják egymást a gyalogos-biciklis-autós triumvirátus megbecsült tagjai, maradjunk inkább a tényeknél:
Ezeket a sorokat úgy írom, hogy biciklivel, tömegközlekedéssel és autóval is járok a városban. Ma is 13 kilométert tekertem a szerkesztőségig, és ugyanennyit fogok visszafelé megtenni, keresztül a belvároson – autók között, gyalogosok mellett.
És tény, ami tény: ha a sokat bírált magyar „vezetési kultúra” szintjéről van szó, abban biztos, hogy a biciklisek a negatív rekorderek. Egyszerűen nincs hagyománya annak, hogy belvárosi, forgalmas környezetben kerékpárral járjunk, és az ebből eredő felelőtlen magatartás igaz azokra is, akik magukat igazi „bringásnak” tartják, lábukban sok ezer kilométerrel.
De mielőtt bárki azt hinné, hogy én most Szabályos Jánosként elő akarom adni a KRESZ tökéletes betartásának szükségét, nem teszem.
Azért nem, mert
és ha most azt kérném számon a szerencsére egyre bővülő számú bringás közösségen, hogy miért mennek át néha egy-egy piroson, azzal csak komolytalanná válnék.
A célom inkább az, hogy legalább különbséget tudjunk tenni lámpa és lámpa, kereszteződés és kereszteződés között. Mert az nincs rendjén, hogy átmegyünk egy körúti piroson, de ha a realitások talaján akarunk maradni, nyilván azt sem lehet itt és most megkövetelni, hogy egy mellékutcánál álljon mindenki két percig, amikor százméteres körben nincs senki.
Én szabályosan sietek, te szabálytalanul érsz rá
De ha már itt tartunk, hadd osszam meg a „kedvenc” biciklis típusomat: a ráérős szabálytalankodóét. Tőle lehet a legtöbbet tanulni.
Én alapvetően elég gyorsan megyek, ritkán előz meg másik bringás, inkább nekem kell előzgetnem. Nincs ezzel baj, én így szeretek haladni, más meg városnéző túrának gondolja a tekerést. Szíve joga, főleg ha turista.
De jelenleg ott tartunk, hogy még azok is simán átmennek bármelyik piros lámpán, akik egyébként óránként 10 kilométeres sebességgel tekernek és látszik rajtuk, hogy semmilyen forgalmi szituációt nem tudnak értelmezni, lereagálni. Hogy szokott kinézni egy ilyen találkozás?
Én megelőzőm őt a biciklisávban, majd megállok a pirosnál – merthogy piros-, ez idő alatt pedig ő utolér és megelőz úgy, hogy fütyörészve átmegy a piroson. A lámpa zöldre vált, én nekem újra meg kell őt előznöm – akár veszélyesen kisorolva az autók sávjába- majd vissza. És aztán csak reménykedek, hogy a következő lámpánál nem ér megint utol.
Sokan javasolták már –és milyen igazuk van-, hogy már általános iskolában kötelezően oktassák a KRESZ-t. Kérdés sem férhet hozzá, hogy ez fontos lenne. De azt is lássuk, hogy a piroson átguruló biciklis nem azért volt szabálytalan, mert nem ismeri a színeket, hanem mert nem tartja magára vonatkozónak. Lehet, hogy az autósok is sokkal pofátlanabbak lennének rendszám nélkül, ahogy az 50-es robogósok is merészebbek nagyobb testű társaiknál. De mit tehetnénk? Tegyünk rendszámot a biciklikre is? Ez elképzelhetetlen. Marad az oktatás és a bírságolás, ha valaki nem tanult jól.
A biciklizés kultúrájának megteremtése viszont egyre égetőbb feladat, hiszen szerencsére a politikai gondolkodás is elindult abba az irányba, hogy nem lehet tovább engedni azt az öncélú urizálást, ami mindenkit (!) autóval enged közlekedni a zsúfolt várásokban, ezzel tökretéve az utakat, szennyezve a levegőt, dugókkal útakadályokat képezve, tehát lényegében romba döntve az egész várost.
Néhány évtized múlva talán csak olyan barbár felelőtlenségként fogunk a „mert miért ne”, meg a „már megvettem, ne álljon ott”, illetve az „így kényelmesebb” autósok százezreire gondolni, mint most azokra akik pár évtizede még a kórházi osztályok folyosóin cigizgettek teljesen legálisan, bele sem gondolva abba, hogy mekkora hülyeséget csinálnak - hiszen megengedték nekik.
A cél az, hogy amikor a magyar közutak – főleg Budapest belvárosa - végre megszabadulnak ettől az átoktól és csak a minimális, valóban szükségalapú autózás marad, a biciklisek (akik néha autósok, néha gyalogosok, igen, tényleg) ne indiai stílusban közlekedjenek.
Meg ha lehet, már most se. Csak van ennyi eszünk, nem?