Egyre valószínűbb, 2019-ben megkezdődhetnek a fizetős űrrepülések

Közel a jövő.

Sajnálatos módon, még túl közeli az élmény, ezért nem is lehet elvonatkoztatni attól: Kósa Lajos már bejelentette, a jövő őszi magyarországi helyhatósági választásokat is Soros György és a migránsok témája fogja uralni, miközben dekadens nyugaton talán pont azokban a napokban indul el, vagy tér vissza a New Shepard rakéta, illetve az a kapszula, amely 6 űrturistát/űrutazót szállított a világűrbe.

A Blue Origin tegnap Texasban újabb sikeres kísérletet hajtott végre a New Shepard rakétával. Az Amazon tulajdonosának, Jeff Bezonsnak a cége a nyugat-texasi Van Horn mellett fekvő kísérleti bázisról április 29-én, magyar idő szerint 19:06-kor indította a rakétát - írta az urvilag.hu szaklap.

Így történt:

A rakétáról az egyelőre még ember nélküli kapszula 107 kilométeres magasságban vált le, majd külön-külön mindkét egység rendben visszatért a kijelölt helyre. A mostani repülés során ugyanazt a rakétát és kabint használták, amelyekkel tavaly decemberben végeztek próbarepülést.

A tervek szerint a kereskedelmi repülések 2019-ben már kezdődhetnek meg.

Ez meg a terv: