Brenner Koloman: Milliárdokat bukunk, lejárt a határidő!

Brenner Koloman: Milliárdokat bukunk, lejárt a határidő!
"Az EU helyreállítási alap hazánknak járó pénzeinek folyósítását is veszélyeztetheti a jelenlegi fideszes kormány halogatása a szélerőművek tilalmának feloldása ügyében, ráadásul régen lejárt a március 31-i határidő ebben az ügyben is"

- kezdi friss sajtóközleményét a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

Felidézte: a Jobbik-Konzervatívok régóta kérte a 2011 óta kimondott gyakorlati tiltás feloldását, legutóbb ő maga ismét benyújtotta az erre vonatkozó határozati javaslatát, amelyet érdemi indokok nélkül lesöpört a fideszes többség.

"Pedig mindig hangoztattuk, hogy a fideszes kormányzat sajnálatos módon felelőtlenül és átgondolatlanul gyakorlatilag ellehetetlenítette Magyarországon a szélerőműveket, pedig vannak hazánkban olyan régiók, amelyek jelentősen profitálhatnának ezek működéséből"

- emelte ki Brenner Koloman.

Kifejtette: "Ilyen a soproni régió is, melynek lakosai tisztában vannak vele, hogy a szinte folyamatosan északnyugati irányból érkező szél kiválóan felhasználható energiaforrás lehetne megfelelően telepített, működtetett és fejlesztett szélerőművek segítségével. A javaslat összhangban áll azzal a határozati javaslattal, amelyet korábban a szélerőművek ismételt engedélyezése érdekében benyújtottam, de azokkal az európai és globális szinten is megfogalmazott, zöld és fenntartható energiaforrásokra vonatkozó célokkal, melyeket Magyarország is elfogadott. Annak érdekében, hogy az arra alkalmas régiókban – mint amilyen a soproni régió is – lehetőség nyíljon a szélenergia hasznosítására, különösen most, a fideszes rezsinövekedés időszakában javasoltam a szélerőművek telepítésének és fejlesztésének támogatását."

"De sosem késő cselekedni, ezért felelős és modern konzervatív erőként a létesítési tilalom azonnali feloldására szólítjuk fel a jelenlegi fideszes kormányzatot!" - zárul a közlemény.

(Címlapkép: Alfahír grafika)