„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen”. Albert Einstein lassan egy évszázada definiálta ilyen tökéletesen a tébolyt, ám a magyar baloldalnak 2019-re sem sikerült ebből levonnia semmilyen következtetést. A nagy balos főpolgármester-jelölt-jelölti előválasztáson ugyanis pontosan az történt, mint 2010 óta mindig:
Leszögezték, hogy azért kell rájuk voksolni, mert a Fideszt le kell győzni, ez pedig azért fontos, mert a Fideszt le kell győzni. Oszt' jónapot!
A két aspiráns között annyi a különbség csupán, hogy Horváth egy az egyben elővette a nyolc éve pontosan követett Út a biztos kudarchoz című balos life coach klasszikust, és egyszerűen leígérte az egész Androméda-ködöt a csillagos égboltról, Karácsony pedig saját, Geri vagyok, de hódítani akarok című politikai csajozós kézikönyvét felolvasva nem ígért semmit, de azt nagyon cuki módon tette.
Vita nélküli párbeszéd
Míg Amerikában régi hagyománya van az előválasztásnak, addig Magyarországon még gyerekcipőben jár ez az intézmény. Az Egyesült Államokban ilyenkor mind a demokrata, mind pedig a republikánus jelöltek között igen komoly harc dúl azért, hogy elnökjelöltként indulhasson harcba a 4 évenkénti választáson. Emiatt igen komoly kampány és párton belüli ádáz csata folyik az előválasztási siker érdekében.
Utóbbi ugyan tűnhet rokonszenvesebbnek – az előszavazók nagy többségének az is volt – de valójában csak az érdemi mondanivaló és elképzelések nélküli fogalmatlanság eggyel dizájnosabb verziója. Mert, hát azt azért ne felejtsük el, hogy Karácsony úgy állt sorompóba egy választáson, – ahol, ugye a voksolóknak felelősen dönteniük kell arról, melyik jelölt alkalmasabb az adott pozícióra - hogy
az égvilágon semmilyen programja nincs.
Persze a politikai marketinggyár erre is leszállította a szép, formatervezett ajándékpapírt. Ebbe jól belecsomagolták a nagy büdös semmit, és ráírták, hogy a csomagban nem a nagy büdös semmi lapul, hanem az Emberek Bevonásával Készülő Program.
Karácsony Gergely üzenete tehát nagyjából annyi a budapestieknek, hogy
"fingom nincs mit akarok csinálni, de lécci hadd álljak ki én egyesegyedül Tarlós ellen, és majd együtt kitaláljuk, hogy mi legyen."
Ez alapból sem hangzik túl jól, de a helyzet jó eséllyel még ennél is rosszabb. Az elmúlt pár ezer év politikai gyakorlata ugyanis azt mutatja, hogy az emberek közvetlen bevonása a cserépszavazástól a nemzeti konzultációig leginkább azt jelenti, hogy a politikai elit már az elején pontosan tudja, mit fog tenni, ám ezt a nép jó előre lezsírozott akaratára hivatkozva lépi meg.
Aki úgy kéri a szavazatunkat, hogy nem mutat be konkrét cselekvési tervet, mert "azt majd úgyis együtt eldöntjük", az valójában erre a teljhatalomra akar felhatalmazást szerezni. És, hogy mit várhatunk e téren az optikai tuningolt old school balliberálisoktól, azt ijesztően tisztán mutatja meg, mi történt az előválasztás első fordulója után.
Mert, hogy ez bizony csak az első kör volt, a második rundban a decemberi megállapodás értelmében Karácsonynak Puzsér Róberttel kell megmérkőznie. Utóbbi azonban alapvető feltételként kötötte ki, hogy lehessen szavazni az interneten is. Ezt akkor a baloldal is elfogadta, méghozzá úgy, hogy a tárgyalásokon Karácsony Gergely informatikusa is jelen volt. Pontosan tudták tehát, hogy miről van szó.
Most viszont, KariGeri nagy diadala után az MSZP életveszélyes logikai halálugrást mutatott be, kijelentve, hogy regisztrálni személyesen kell, és ez után, aki szeretne, szavazhat online is. Hogy mi a bánatnak voksolna bárki is a neten, ha egyszer már elment egy regisztrációs pontig, arra persze nincs válasz. Mert nem is ez a legfontosabb kérdés. Hanem az, hogy,
akiknek eszük ágában sincs elmászni sehova egy három kattintással mobilról elvégezhető aktusért, azokkal mi lesz?
Erre viszont egészen biztosan van tuti tippje Karácsonyéknak: ezek az emberek egyszerűen nem fognak részt venni az előválasztás második fordulójában. Az első körben megmozgatott harmincezerhez nem lesz olyan nehéz még hozzácsapni húszezret, és akkor Puzsér másik feltétele máris teljesül: meglesz az ötvenezer voks. Persze szigorúan Budapest negyven év alatti és/vagy nem elkötelezett szoci-DK-s lakosainak elsöprő többsége nélkül.
Ezzel a sunyi szószegésen túl az igazi baj az, hogy Tarlós leváltásához nélkülözhetetlenek volnának ők is. Ezt nagyon jól tudják a régi baloldalon is. És pontosan ezért nem akarják, hogy ez a réteg is megmozduljon ősszel.
Ők ugyanis a hétvégén saját maguk közül nem az aranyéremre esélyest választották ki – hanem a biztos ezüstérmest.
Hogy eleve nem is akarják, vagy csak nem hisznek a győzelemben, az lényegében mindegy. Akár bundázás, akár lélektelen labdatologatás folyik a pályán, egyik sem futball, csak ócska kutyakomédia. Egyszer igazán érdemelnénk mi, budapestiek, legalább egy kicsit igazinak tűnő meccset, amit, ha a lelátóról nem is, legalább a kocsmapult mellől érdemes lenne követni.