Bukott a referendum: Az olasz protestszavazók elsöpörték Renzit

Az euszkeptikus ellenzék hatalmas vereséget mért a kormányfőre.

Renzi vállalta a felelősséget a súlyos vereségért

"Én vesztettem, nem ti"

 

- üzente szavazóinak a Demokrata Párt (PD) politikusa, hozzátéve, hogy senki sem ragaszkodhat a helyéhez. Hangoztatta, hogy a reformok által csökkent volna a bürokrácia mértéke és Olaszország versenyképesebb lett volna (ezzel szemben az emberek inkább a már-már menthetetlenül eurofil, a migránspolitikájával teljesen kudarcot valló politikus menesztésére szolgáló lehetőségként fogták föl a referendumot - a szerk.).

"A kormányom munkája ma véget ért"

 

- jelentette ki. Az elkövetkező időszak legnagyobb feladatai közé sorolta az országot idén ért földrengések utáni helyreállítást és a gazdaság megerősítését.

A referendumon az első részeredmények szerint 60 százalék elutasította kormányfő javaslatait, és csak 40 százalék állt ki mellette.

A népszavazáson a választásra jogosult 51 millió állampolgár csaknem 70 százaléka vett részt. Érvényességi küszöböt nem szabtak meg.

Az ellenzéki pártok azonnal lemondásra szólították fel Renzit, és előre hozott választásokat sürgettek.

Euszkeptikus siker

A reformterveket elutasító, jelenleg az ellenzék egyik vezető erejének számító, euroszkeptikus 5 Csillag (M5S) mozgalom vezetője, Beppe Grillo szorgalmazta, hogy a lehető leghamarabb válasszanak új parlamentet.

Az M5S kampányolt a legintenzívebben a "nem" szavazat mellett, így oroszlánrészük volt abban, hogy a népszavazás kormányzati kudarccal végződött.

Vito Crimi, az M5S szenátora azt mondta, hogy "sürgősen választásokra van szükség". Ő és más pártok képviselői is azt hangoztatták, hogy nem kell átmeneti kormányt kinevezni, ahogy ezt sokan sugalmazzák.

Mi várható?

A történteket követően az államfőnek határoznia kell arról, hogy milyen további lépéseket tegyen. Várhatóan megpróbál kinevezni egy kormányt, amelynek többek között az lenne a mandátuma, hogy áttekintse a választási törvényeket. Ez azért is lenne döntő fontosságú, mert a Renzi által is sürgetett alkotmányreformok hiányában Olaszországban mások lesznek a választás szabályai a parlament alsóházára és a felsőházra vonatkozóan.

Renzi lemondásának fényében folynak a találgatások arról, hogy ki lehet a következő kormányfő. Egyes vélekedések szerint szóba jöhet Pier Carlo Padoan gazdasági miniszter, valamint Pietro Grasso, a szenátus elnöke. Az is megtörténhet, az államfő felkéri Renzit, hogy legalább az év végéig maradjon tisztségében, hogy szavatolják a 2017 költségvetés elfogadását a törvényhozásban.

A Renzi által kezdeményezett reformtervek egyebek között szerepelt, a hatalmat összpontosítsák a kormány kezében úgy, hogy korlátozták volna a parlament és a régiók vétójogát. A kezdeményezés bírálói a reformok demokrácia-ellenesek és önkényurlami jellegűek, míg annak támogatói azt mondták, hogy elősegítette volna a hatékonyabb kormányzást.

Jön a menetrend szerinti piaci pánik?

A végeredmény hírére az euró dollárral szembeni árfolyama húszhavi mélypontra süllyedt:

Tokióban egy euróért 1,0506 dollárt kellett adni, miközben pénteken New Yorkban még 1,0664 dolláron kereskedtek vele.

Legutóbb 2015 márciusában volt hasonlóan alacsony az árfolyam, 1,0458 dollár.

A kereskedők mindazonáltal óva intenek a pániktól. "A nemek győzelme sem jelentené a világ végét" - mondta Fabio Fois, a Barclays londoni munkatársa a Bloomberg hírügynökségnek még a referendum előtt.