Cégek százai lehetnek érintettek a brókerbotrányban

Nagyobb lehet a brókerbotrány háttérbázisa: tény, hogy az érintett cégek tulajdonosainak és vezetőinek több száz egyéb cégben van érdekeltségük.

A Buda-Cash Brókerház, a Hungária Értékpapír Zrt. és a Quaestor nevével fémjelzett cégek kapcsolati hálója még a hazai cégstruktúrához képest is összetett, érdemes ezért a vállalkozások kapcsolatrendszere mögé komolyabban is benézni. Különös jelentősége van a mostani elemzésnek abból a szempontból is, hogy a zártkörű részvénytársaságok tulajdonosait – a jogszabályi háttérből fakadóan – jellemzően nem teszi közzé a cégbíróság, de az Opten adatbázisában ezek a tulajdonosok is fellelhetőek. „A zárkörű részvénytársaságok a hazai gazdaság meghatározó szereplői, így tulajdonosi hátterük teljes körű ismerete kulcskérdés a cégek kapcsolatrendszerének elemzésekor” – mondja Tóth Tamás, az Opten Kft. ügyvezető igazgatója.

Az elemzés kiindulópontját a sajtóban is megjelent cégek jelentették:

A három cégcsoport egymástól független csoportosulásnak tűnik az adatok első körös elemzése után, azonban a vizsgált cégek csoporton belüli kapcsolatrendszere rendkívül összetett. A tulajdonosok és a vezetők általában több cégben is érdekeltek, a cég–cég közötti tulajdoni jogviszonyok a könyvvizsgálói átfedésekkel pedig már igazi csemegét jelenthetnek az elemzők és a nyomozóhatóságok számára is.

Tulajdonosok és vezető tisztségviselők

A csoportok közül a Buda-Cash-ügyben érintett cégek kapcsolatrendszere a legkiterjedtebb, az alábbi táblázatban a vizsgált cégek közvetlen tulajdonosai és cégjegyzésre jogosultjai láthatóak. A listában szereplő cégek és magánszemélyek a csoport egy vagy több tagjára bírhattak befolyással az elmúlt 3 év során az Opten adatbázisa szerint.

Csoport

Tulajdonos / cégjegyzésre jogosult

Jogviszony (T=Tulajdonos/Tag, TZ=Opten Zrt. tulajdonosi adat, C=Cégjegyzésre jogosult, 2012.01.01. után)

Nettó árbevétel 2013 (ezer Ft)

 
 

BUDA-CASH

BC 2000 Pénzügyi Tanácsadó Kft.

TZ

974 303

 

BC-INVENT Vagyonkezelő Részvénytársaság "felszámolás alatt"

TZ

n/a

 

Buda-Cash Vagyonkezelő Zrt.

TZ

16 348

 

COOP-MEMBER Vagyonkezelő Kft.

TZ

202 381

 

CZ-FÉM Fémfeldolgozó Kft.

TZ

22 350

 

Dél-Dunántúli Takarék Szövetkezeti Hitelintézet

TZ

3 224 767

 

DUNRAVEN Consulting Kft.

TZ

16 308

 

Első Hazai Energia-portfolió Nyrt.

TZ

82 649

 

FARASAN Enterprises Kft.

TZ

29 361

 

GORGONIA Management Kft.

TZ

16 641

 

KILIMA Enterprises Korlátolt Felelősségű Társaság

TZ

n/a

 

LIGET-S Ingatlanforgalmazó Kft.

TZ

2 030

 

MINDORO Consulting Kft.

TZ

n/a

 

O.P.M. Holding Vagyonkezelő és Tanácsadó Kft.

TZ

11 248

 

ORIMAS Management Kft.

TZ

17 089

 

SAJÓ-KÖZMŰ Beruházó, Szolgáltató, Kereskedelmi Kft.

TZ

2 753

 

Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete

TZ

n/a

 

Takarék 2000. Banküzemi Szolgáltató Kft.

TZ

50 230

 

TEN-CASH Kft.

TZ

n/a

 

U.C.W. Befektetési és Tanácsadó Kft.

TZ

n/a

 

ZK-INVEST Tőkebefektető Kft.

TZ

n/a

 

Antal Katalin

C

 

 

Báthory Katalin

C

 

 

Detre László

C

 

 

Dr. Szalai Zsolt

C

 

 

Gyarmati János

C+TZ

 

 

 

 

Hepp Csaba

C

 

 

Heppné Szabó Judit

C

 

 

Hoffman Pálné

C

 

 

Ihárosi Istvánné

C

 

 

Illés András

C

 

 

Kiss Géza

C

 

 

Kovács Attila

C

 

 

Kulcsár Zsolt Sándor

C

 

 

Lakatos László

C+TZ

 

 

Molnár János

C

 

 

Nagy István

C

 

 

Pál Gyula

C+TZ

 

 

Pápics Lászlóné

C

 

 

Pásztor Péter

C

 

 

Pintér Zoltán

C+TZ

 

 

Siposné Horváth Csilla

C

 

 

Somogyi Judit

C

 

 

Szabó Roland Barnabás

C

 

 

Szalóky Zoltán

C

 

 

Szerleticsné Kovács Emese

C

 

 

Tölgyesi Péter

C+TZ

 

 

Trinkely Erika

C

 

 

Varga Péter

C+TZ

 

 

Várvizi Ildikó Margit

C

 

 

HUNGÁRIA

Kecskés Krisztina

C+TZ

 

 

Seres István

C+TZ

 

 

QUAESTOR

INSULA Management Establishment

T

 

 

QUAESTOR Idegenforgalmi és Kereskedelmi Zrt.

T

82 788

 

Májer Zsolt

C

 

 

Tarsoly Csaba István

C+TZ

 

 

Tarsoly Vince

C

 

 

Tarsolyné Rónaszéki Erika

C+TZ

 

 

Végső tulajdonosok

Az összetett cégbirodalomban azonban érdemes a közvetett tulajdonosi láncon kapcsolódó, azaz végső tulajdonosokat is szemügyre venni. A csoportok végső tulajdonosi listáján olyan magánszemélyek is megtalálhatóak, amelyek nincsenek a közvetlen tulajdonosok között, illetve fellelhetőek külföldi címmel rendelkező magánszemélyek és cégek is - írják.

A kapcsolatrendszert tovább bonyolítja, hogy a végső tulajdonosok összességében 176 egyéb hazai cég felett rendelkeznek közvetett tulajdonjoggal, ezen cégek pedig összesen 33 milliárd éves árbevételt regisztráltak 2013-ban.

Leányvállalatok

A leányvállalatok a vizsgált cégek által tulajdonolt egyéb vállalkozásokat jelentik, őket különösen érzékenyen érintheti anyavállalatuk fizetésképtelensége. Az Opten adatai szerint mintegy 55 hatályosan kapcsolható vállalkozás tartozik ebbe a kritikus csoportba, amelyek összesen kb. 5 milliárd forint árbevétellel rendelkeznek. A tulajdoni jogviszonyok bonyolultságát jelzik, hogy egyes leányvállalatok megjelennek a cégek tulajdonosainak közvetlen kapcsolati hálójában is.

A vizsgált cégek legnagyobb leányvállalatai:

Csoport

Leányvállalat

Nettó árbevétel (ezer Ft)

 
 

QUAESTOR

ETO PARK Kft.

1 479 354

 

QUAESTOR

GYŐRI ETO FC Labdarugó és Sportszolgáltató Kft.

840 319

 

BUDA-CASH

MGU Magyar Gumi-újrahasznosító Kft.

413 138

 

QUAESTOR

QUAESTOR INVEST Befektető, Vagyonkezelő és Pénzügyi Tanácsadó Kft.

351 062

 

QUAESTOR

QUAESTIO Kommunikációs Kft.

241 615

 

BUDA-CASH

Mobil-Cash Európa Információtechnológiai és Szolgáltató Zrt.

217 779

 

QUAESTOR

QUAESTOR-NET Informatikai Kft.

203 682

 

BUDA-CASH

MIB Europe Biztosítási Alkusz Zrt.

166 207

 

QUAESTOR

QuaesTel Telekommunikációs Kft.

140 163

 

Testvércégek

A testvércégek azok a kapcsolt vállalkozások, amelyeket a csoportok közvetlen tulajdonosai és cégjegyzésre jogosultjai közvetlenül tulajdonolnak vagy irányítanak. A csoporttagok felszámolásai, csődeljárásai ezeket a cégeket közvetve érintik, hiszen várhatóan a hatósági vizsgálatok a tulajdonosi, vezetői körre is kiterjednek, így rajtuk keresztül a fizetési nehézségek és nyomozati eljárások a testvércégekhez is eljuthatnak. Nehéz megbecsülni, hogy ez mit jelent a testvércégek életében, nagyban függ attól, hogy mennyire kötődnek a fő tulajdonosokhoz, milyen egyéb külső tulajdonosaik vannak, és azok milyen arányú befolyással rendelkeznek vagy rendelkeztek a cégek felett. Az Opten adatbázisa szerint összesen 157 testvércég kapcsolható vagy volt kapcsolható az elmúlt 3 évben a vizsgált vállalkozásokhoz, melyek összesen 26 milliárd forint éves árbevétellel rendelkeznek. Az összetett kapcsolatrendszernek köszönhetően a testvércégek sokszor leányvállalatok vagy éppen tulajdonosok is egyben.

Top 10 árbevételű testvércég:

Csoport

Testvércég

Testvércég nettó árbevétel 2013 (ezer Ft)

Kapcsolódási pont

BUDA-CASH

Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Részvénytársaság

8 989 034

Pintér Zoltán

BUDA-CASH

BALABIT IT Biztonságtechnikai Rendszereket Fejlesztő és Szolgáltató Kft.

2 243 648

Illés András

BUDA-CASH

Hidasháti Mezőgazdasági Zrt.

2 123 430

Pál Gyula

BUDA-CASH

Csabatáj Mezőgazdasági Zrt.

1 787 591

Pál Gyula

QUAESTOR

QuaesTour Utazásszervező és Utazásközvetítő Kft.

1 532 260

Tarsolyné Rónaszéki Erika

BUDA-CASH

HUNGAROTEJFELDOLGOZÓ Kft.

1 087 678

BC 2000 Pénzügyi Tanácsadó Kft.

BUDA-CASH

MÁTRAFŰTŐBER Épületgépészeti Kft.

945 341

GORGONIA Management Kft.

QUAESTOR

Bérc Hotel Ingatlanhasznosító Kft.

718 825

Tarsolyné Rónaszéki Erika

BUDA-CASH

IT ASSISTANCE Informatikai és Szolgáltató Zrt.

269 662

Varga Péter

BUDA-CASH

BANK ASSISTANCE Informatikai és Tanácsadó Zrt.

266 746

Varga Péter

Könyvvizsgálói kapcsolatok

Az Opten természetesen vizsgálta a cégek könyvvizsgálóit is, hiszen "a brókerbotrány jellegzetességéből fakadóan az érintett cégek könyvvizsgálói is a hatósági vizsgálatok tárgyát képezhetik" - írják. A vizsgálat tehát elképzelhetően kiterjedhet az érintett könyvvizsgálók egyéb könyvvizsgált cégeire is. Fontos hangsúlyozni, hogy abból a tényből, hogy két cégnek ugyanaz a könyvvizsgálója, nem következik az, hogy pénzügyi vagy jogi kapcsolatban vannak.

A Buda-Cash-t Gyimesi Katalin, a Hungáriát Forgács Gabriella, és Karácsondi Mária, a Quaestort Dr. Rocskai János könyvvizsgálta. A vizsgált könyvvizsgálók összesen 139 cég könyvvizsgálatát végezték az elmúlt években, mely cégek közel 114 milliárd forint árbevételt értek el egy év alatt.

Az Opten elemzésében kitér a botrány várható gazdasági és üzleti etikai hatásaira is, természetesen igen komor jóslásokba bocsátkozva.

A mostani felszámolási és csődeljárásoknak minden bizonnyal komoly hosszú távú negatív következményei lesznek a cég szerint. A legintenzívebb hatás az érintett cégek mikrokörnyezetében lehet. A közvetlen veszteségeken túl a hatósági vizsgálatok is komoly adminisztrációs terhet jelentenek majd, ráadásul felszámolási hullám indulhat a tulajdonosi láncon keresztül, ami már a kapcsolt vállalkozások beszállítóit is kellemetlenül érintheti.

A lokális hatásoknál azonban még komolyabb következménnyel járhatnak majd az ügy makrogazdasági hatásai. Az egyik legsúlyosabb következmény a befektetői bizalmi helyzet visszaesése lesz. Az amúgy is fejletlen befektetői kultúrával rendelkező Magyarországon a biztonságosabb papírok felé fognak fordulni a megtakarítók, ami likviditási és finanszírozási problémákat vethet fel a kockázati tőkepiacon. A beruházási hajlandóság visszaesése pedig erősen rontja az ország versenyképességét. A bizalmi helyzet romlásának további mellékhatásai lehetnek, hogy a tőke a kisebb pénzintézetek felől a nagyobbak felé vagy az országhatáron kívülre fog áramolni.

Szintén sok pénzbe fog kerülni az ország gazdaságának a várhatóan erősödő pénzintézeti kontroll bevezetése és üzemeltetése. Az adminisztrációs terhek növekedése érezhető lesz mind az ellenőrző szervek oldalán, mind az ellenőrzött pénzintézeteknél, ami szintén ronthatja a gazdaság versenyképességét.

Végül, de nem utolsó sorban újabb pofont kapott a hazai üzleti etika, illetve vállalkozói kultúra is. A közhangulatban újra előtérbe került, hogy Magyarországon mindig vannak kiskapuk, és azokat hosszú évekig büntetlenül lehet kihasználni, még akkor is, ha több száz milliárd forintos összegek elszámolásáról van szó - olvasható az elemzésben.