Szintlépés: a Jobbik közleményét letiltotta, a Fidesz Allahozós hazugságát átengedte az MTI

Ismerik már a szlogent: az Önök pénzéből!

A legerősebb ellenzéki párt két borsodi képviselőjelöltje, Jakab Péter (1. OEVK), és Mikola Gergely (5. OEVK) közös közleményben reagált arra a TÉNYRE (bocsánat a caps lockért, de próbáltam még jobban hangsúlyozni), hogy Tállai András, Hörcsik Richárd és Riz Gábor "fideszes kiskirályok körzeteiben" olyan pályázatok születtek, amelyek ugyanazzal a sablonszöveggel juttatják a Fidesznek kedves önkormányzatokat és a Fidesz házi pályázatíró cégeit busás uniós forráshoz.

Az alaphír végigjárta az egész sajtót (már persze a nem közpénzből működő felét), és az érintettek is elismerték azt, hogy ez így történt - tehát ez egy tiszta ügy.

A jobbikosok üzenete egyébként ez volt:

"Lebontjuk a Fidesz nemzeti hűbérrendszerét”.

Azonban ez nem jutott át az MTI szűrőjén, mint indokolták:

"a közlemény nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével",

és ezért nem áll a közmédia módjában azt kiadni.

Kukkantson be a kulisszák mögé! Így készülnek a köztévé híradójában a Jobbikról szóló álhírek

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője pénteken sajtótájékoztatót tartott arról, hogy a beengedett 2300 oltalmazott az bizonyítja, hogy megbukott az Orbán-kormány által 2015-ben bevezetett jogi határzár.

De nézzük, mi az ami, amit az MTI-nek módjában állt kiadni, a közszolgálat nagyobb dicsőségére.

Kedden 16 óra 54 perckor jelent meg a hírfolyamban a Fidesz eme közleménye:

"Vona, Allah, iszlám - Reagálás Z. Kárpát Dániel (Jobbik) nyilatkozatáraNevetséges, hogy az a Jobbik beszél a bevándorlásról, amelynek az elnöke muszlim országokban Allahot és az iszlámot dicsőíti, és már számos alkalommal nyilvánvalóvá tette azt is, hogy nem lehet rá számítani az ország védelmében. A Jobbik megakadályozta a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítást és bojkottálta a kvótanépszavazást. A hatalomért és a pénzért képesek Gyurcsányékkal, a szocialistákkal és akár a Soros-hálózattal is együttműködni. Kiadó: Fidesz-frakció"

Ez a közmédia szerint olyannyira nem járt mások személyhez fűződő jogainak sérelmével, hogy még fel is dolgozták azt 17 óra 2 perckor, méghozzá ezzel a címmel:

"Fidesz: a Jobbik elnöke muszlim országokban Allahot és az iszlámot dicsőíti".

Mindezt annak ellenére, vagy épp annak tudatában, hogy pont kedden nyert Vona Gábor újabb egymillió forintot a bíróságon egy hírhamisítás miatt a "törökországi turnéjával" kapcsolatban.

Míg a Fidesz folyamatosan hazudik Vonáról, a bíróság megint kimondta, hogy ezekből semmi sem igaz

Nem csak abban nyilvánul meg a Fidesz-kormány és a való élet közötti párhuzamos valóság, hogy mi zajlik az egészségügyben, az oktatásban, a gazdaságban vagy éppen a kivándorlásban, és ezt mennyire érzékeli a NER milliárdjaiból dőzsölő pártelit.

Ismerik már a szlogent: az Önök pénzéből!