Csalás miatt ítélték el a volt cigány önkormányzati vezetőt

Folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége, van itt minden.

A Zalaegerszegi Törvényszék pénteken az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vádlott 2014 októberéig, négy évig volt Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának társadalmi megbízatású elnökhelyettese. Két évvel ezelőtt nehéz anyagi helyzetbe került, ezért elhatározta, hogy a nemzetiségi önkormányzat nevében telefonokat vásárol, majd értékesíti azokat.

[fb_pages_codes:crime]

Egy mobilszolgáltató több üzletében és viszonteladóinál, hamis meghatalmazással, kezdőrészlet nélkül vagy jelképes összegért nagy értékű telefonkészülékeket vásárolt előfizetéssel. Az egyenként 100 ezer és 300 ezer forint értékű telefonokat eladta, de miután sem a törlesztőrészleteket, sem a forgalmi díjakat nem fizette, több mint 2,2 millió forint kárt okozott.

A Zalaegerszegi Járásbíróság folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, illetve hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt egy év, végrehajtásában két esztendőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az 54 éves férfit. Miután a kár egy része térült csak meg, a bíróság 362 ezer forint értékben vagyonelkobzást is elrendelt.