Szabadlábra kerül a csengeri örökösnő, aki Kósa Lajost 4,3 milliárd euróval kecsegtette

Szabadlábra kerül a csengeri örökösnő, aki Kósa Lajost 4,3 milliárd euróval kecsegtette

Letelt az a három év, ameddig előzetes letartóztatásban lehetett tartani, így pénteken szabadlábra helyezik a csengeri örökösnőként elhíresült P. Máriát – számol be a Népszava a nő ügyvédjétől, Helmeczy Lászlótól kapott tájékoztatás alapján.

Az asszonyt 2018 szeptemberében helyezték letartóztatásba. Ügyészségi vádak szerint 2009-től több személytől és cégtől kért kölcsön nagyobb összegeket arra hivatkozva, hogy azokat a Németországban elhunyt édesapja halála után neki járó, nagy összegű hagyatékból szándékozik visszafizetni. Ez azonban a határidők után sem történt meg, így 20 sértettnek közel 778 millió forintos kárt okozott, s ebből is csupán néhány millió forint térült meg.

A rövidesen szabaduló csengeri örökösnő a botrány kirobbanása idején, 2018 márciusában tett szert országos ismertségre, akkor még Sz. Gáborné néven. Ekkor derült ki ugyanis, hogy egy hiteles közjegyzői okirat szerint

2013-ban tetemes mennyiségű összeg, 4,355 milliárd euró (mai árfolyamon 1720 milliárd forint) kezelésével bízta meg Kósa Lajost, Debrecen akkori polgármesterét, a Fidesz jelenlegi alelnökét.

A kormánypárti politikus sikeresen be is dőlt neki, mivel egy másik hiteles közjegyzői okiratból az derül ki, hogy az asszony 2,6 millió eurót (mostani árfolyamon 1,25 milliárd forintot) akart ajándékozni Kósa Lajos édesanyjának. 

A csengeri örökösnő szerint Kósa ajánlott segítséget az 1300 milliárd megszerzéséhez

P. Mária meghallgatásával folytatódott a mátészalkai járásbíróságon a Kósa Lajos érintettségét is vizsgáló ügy tárgyalása. A Telex tudósítása szerint a csengeri örökösnő tagadta, hogy bárkit megtévesztett volna, vagyis nem tartja magát bűnösnek. Azt állította, nem ő kérte a Fidesz alelnökének a segítségét, Kósa Lajos maga ajánlkozott...

Tavaly áprilisi meghallgatásán viszont P. Mária tagadta, hogy bárkit megtévesztett volna, így nem tartja magát bűnösnek. Állítása szerint nem ő kérte a Fidesz alelnökének a segítségét, Kósa Lajos maga ajánlkozott, amikor tudomást szerzett az állítólagos több mint ezermilliárd forintos örökségről. Kósa pedig tagadta a korrupciógyanús pénzvisszaosztást.

Mindenesetre a nyomozati szakaszban tett vallomás után az ügyészség még tanúként sem tartotta fontosnak meghallgatni Kósa Lajost, és a vádiratban sem szerepel a fideszes politikus neve.