Dárdai irányítja már a Hertha BSC-t is

A magyar szövetségi kapitányként tevékenykedő Dárdai Pált nevezték ki a német Hertha vezetőedzőjének is.

A berlini klub Facebook-oldalán jelentette be, hogy menesztette Jos Luhukay vezetőedzőt és segítőit, egyben jelezte, hogy a csapat korábbi játékosát, a jelenleg a klub utánpótlásában dolgozó Dárdait, illetve Widmayert bízta meg a szakmai munka ellátásával. További részleteket a 14.30-kor kezdődő sajtótájékoztatóján közöl majd a csapat vezetősége.
 
A kinevezés nem befolyásolja a Hertha és az MLSZ közötti szerződést és a szakember magyar válogatottnál vállalt munkáját - olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján.
 
Az MLSZ beszámolója szerint a múlt év végén lefolytatott tárgyalások során a berlini klubvezetés már akkor jelezte: előfordulhat, hogy az Európa-bajnoki selejtező sorozat vége előtt vezetőedzői szerepet szán a magyar szakembernek a felnőtt csapatnál.
 
A felek ennek tudatában állapodtak meg Dárdai Pál magyarországi szerepvállalásáról és rögzítették: az esetleges berlini kinevezés nem befolyásolja a szakember itthoni munkáját - áll az MLSZ közlésében.
 
Dárdai - a Hertha BSC történetének legtöbb bajnoki meccsen pályára lépett futballistája - játékos-pályafutása befejezése óta a Herthánál dolgozott, majd tavaly szeptemberben elvállalta év végéig a magyar nemzeti csapat irányítását is. A válogatottal három Európa-bajnoki selejtezőn hét pontot szerzett, decemberben pedig a kvalifikációs sorozat végéig tartó szerződést kötött a magyar szövetséggel úgy, hogy a Herthánál is megőrizte pozícióját.
 
A magyar válogatott Eb-selejtezős csoportjában jelenleg a románok és az északírek mögött a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll, március 29-én a görögöket fogadja a Groupama Arénában, június 13-án pedig a finnek otthonában lép pályára.
 
A Hertha, amely szombaton Mainzban lép pályára, idén mindkét bajnoki találkozóján veszített, így visszacsúszott az utolsó előtti helyre a tabellán, melyen mindössze két ponttal előzi meg a sereghajtó Borussia Dortmundot, s azonos ponttal áll a közvetlenül előtte lévő Freiburggal (15.) és VfB Stuttgarttal (16.).
 
Jos Luhukay 2012 nyarán vette át a Herthát, miután kiesett a másodosztályba, ahonnan azonnal sikerült visszavezetnie a gárdát az élvonalba.
 
A Herthának volt már korábban magyar vezetőpedzője: Csernai Pál 1990. november 13. és 1991. március 12. között irányította az együttest.