Vegzálni kezdte a rendőrség a diáktüntetőket

Még a választásokig kihallgatják a tinédzsereket.

Lehet, már a választások előtt elkezdenek Orbán Viktor március 15-ei parancsára elégtételt venni a hatóságok a kormány ellen felszólaló személyeken. Az oktatási rendszert kritizáló és ennek tízezres nagyságrendű tömeggel hangot adó diáktüntetők egy része ugyanis levelet kapott a rendőrségtől.

A tizenéves diákokat a demonstráció után igazoltatták a rendőrök, mert az úttesten vonultak. Sem alkohol, sem drog nem volt náluk, a rendőrök állítólag a forgalomakadályozás miatt vették őket körül.

A társaságban volt az ismert színészházaspár fia, Rékasi Zsigmond is, aki nyíltan a megmozdulások élére állt. Ennek köszönhetően már a januári tüntetést követően megjelentek nála a rendőrök és egy graffitire hivatkozva lefoglalták a számítógépeit.

A portálnak az egyik érintett 16 éves lány édesanyja azt nyilatkozta, hogy nem tudja mire vélni a rendőri fellépést, amiről a BRFK sem adott még ki további információkat.