Klebelsberg Kúnó (balról az első), a két világháború közötti időszak legjelentősebb kultúr- és tudománypolitikusa Arad vármegyéből származott. Magyarpécskán látta meg a napvilágot, de iskoláit már Székesfehérváron végezte, és Budapesten szerzett jogi doktorátust. Hamar az állami apparátusba került, és a politikai „szamárlétra” számos fokozatát végigjárta: volt minisztériumi fogalmazó, majd osztályvezető, közigazgatási bíróság bírája, majd a világháború idején vallás- és közoktatásügyi államtitkár. A Tanácsköztársaság alatt bujkálni kényszerül, de a Bethlen-kormányban már belügyminiszter, majd 1922-1931 között, kilenc éven át kultusz- és közoktatásügyi miniszter. Ebben a periódusban bontakozott ki Klebelsberg széleskörű és nagyvonalú oktatási programja. Alapcéljának tartotta a népoktatás korszerűsítését, a széles néptömegek kulturális szintjének felemelkedését. Népiskolai programja keretében 5000 iskolát létesített: főként a szétszórt és elszigetelt tanyákon, falun pedig könyvtárral ellátott tanítólakásos iskolákat építtetett. Megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot. Főiskolákat, egyetemeket (szegedi, pécsi, debreceni) és a felsőfokú oktatáshoz szükséges kutatóintézeteket hozott létre. Létrehozta a Collegium Hungaricumokat és az egyéb külföldi ösztöndíjak rendszerét, melyben a tudósutánpótlás biztosítását látta. Megsokszorozta a hazai kutatói állások számát, tudománypolitikai és kultúrdiplomáciai koncepciót dolgozott ki, a magyarság szellemi építkezésének szükségességét hirdette.
Hiányzott belőle az a kisebbségi érzés, mellyel ma sok, egyébként hazája iránt elkötelezett magyar szíve meg lett fertőzve. Példamutató ezért mindannyiunk számára a természetes büszkesége, kérkedés nélküli méltóságteljes hozzáállása, ahogyan magyarságáról gondolkodik.
„Én, különösen külföldön, de belföldön is tett nyilatkozataimban mindig gondosan kerültem azt, hogy ha a magyarságról szólok, kis nemzetnek nevezzem a magyarságot. Mi számra nézve kis nemzet vagyunk, de sohasem éreztük magunkat abszolút értelemben kicsinek. S valóban, ha a nemzeteket nagy és kis nemzetekre osztályozzuk, az osztályozás kritériumát egészen másban kell találnunk, mint a puszta lélekszámban.” /Gróf Klebelsberg Kunó: Kutatás és oktatás [a Felsőoktatásügyi Egyesület közgyűlésén tartott előadás]/
Az elvárosiasodásról, a vidék kiürüléséről szóló vészjósló szavait ma sokszor érezzük beigazoltnak, kiváltképp egy olyan ország népeként, amelynek alapja mindig is a föld volt, amelynek termékenysége pedig messze meghaladja a többi európai országáét.
„Nem akarom, hogy a tanító a városok levegőjét vigye ki a faluba, a tanyára; nem akarunk olyan tanítóságot, amely a tanyai állomást csak átmenetnek tekinti, és folyton sóvárog a városba, és ezt a vágyat ösztönszerűleg beleoltja a gyermekek lelkébe. Mert akkor a városokba való beáramlás tovább fog tartani, ami pedig európai szerencsétlenség.”
Egy olyan értékrendet tükröznek szavai, amely abszolút a hazafias erényeken, a hazaszereteten alapulnak. És mindezt végtelen természetességgel teszi. Magasra teszi a lécet, hogy legyen hová tartsuk magunkat, s legyen hová felnőnünk nekünk, e nagy nemzetnek:
„Az »úr« szónak szeretnék a magyar szótárban új értelmet adni úgy, hogy az úr az, aki a hazáért honfitársainál sokkal többet áldoz és dolgozik.”
/Klebelsberg Kúnó szobra Budapesten a Villányi úton, a Feneketlen-tó és a Szent Imre-templom szomszédságában található. Eredetileg az Eskü téren (mai Március 15. tér) állították fel 1939-ben, de mivel 1945-ben megsérült, lebontották. A két mellékalakot ezután a II. kerületben, az Ady-ligetben helyezték el Tudomány és Művészet néven. Tóth Kálmán a főalakot 2001-ben újrafaragta, ez után nem sokkal az egész kompozíciót mai helyére helyezték./