Egy történelmi fehér folttal kevesebb!? – Bemutatjuk a Vazul Vére rockoperát

„Tűnjön a sötét, tűzvihar tépje szét / Mossa el a vér, ha nem lehet másképp”.

2014 kora nyarán – több éves kutató- és alkotómunkát követően – debütált a Vazul Vére rockopera, amely egy eddig kevésbé feldolgozott történelmi érában, a 11. század derekának egy kritikus időszakában, I. István életének utolsó évében, és a halálát követő néhány esztendőben játszódik: Orseolo Péter uralkodásának utolsó periódusát, Vazul fiainak a száműzetésből való visszatérését, és a Vata-féle pogánylázadást dolgozza fel. A mű kitalálója, szövegírója, és dalainak zeneszerzője (valamint Solt alakítója) egyszemélyben Vörösmarty Imre ’Ermi’, aki azért hagyta ott a felvidéki dirty rocker Rómeó Vérzik brigádot 2013-ban, hogy megírhassa ezt a darabot, amely egy tervezett trilógia első része. Sokak véleménye (köztük az enyém is), hogy Ermi egy alulértékelt művész, a nagyközönség és a média részéről mindenképpen több figyelmet és elismerést érdemelne. Nem csak e munkája okán…



A darab szereplőgárdáját a szerző a kortársai közül válogatta ki, igen tehetséges – már jókora rajongótáborral rendelkező, de a mainstream zárt (és mindenható) világában tartósan még nem jelen lévő – énekeseket gyűjtött maga köré: Molnár Péter ’Stula’ (Crazy Granat, ex-Mobilmánia), Schrott Péter (Continoom, Tűzmadár), Kálmán György (Triász, B52, ex-Dinamit), Jósa Tamás (The Iron Inside, DivideD), Juhász Attila ’Kicsi’ (Dirty, GT Project), és Király Tibor (Nonsense), illetve Tóth Sándor és Kosik Anita színészek személyében.

 

A történet több szálon fut, de fő vezérfonalnak tekinthető, hogy a két táltos megjelenítésével a ma emberének figyelmét az ősi hagyományok felé fordítsa, egy kissé visszacsempéssze  a köztudatba az István előtti gondolkodásmódot. Ismert történelmi vonatkozásként a trónért vívott elkeseredett harcot jeleníti meg, de mellette romantika, dráma, és egyfajta spirituális irányultság is helyet kap az összefogás erejét és hasznosságát (is) demonstráló dalokban, amelyeknek zenéje kiváló egyvelege a domináló rock és metal muzsikának, illetve a kisebb fajsúllyal jelen lévő magyar folknak, ezzel egy új színt hozva a műfaj hazai palettájára.



2015-ben változás állt be az időközben már akusztikus produkcióként is színre vitt darab szereplőgárdáját alkotók táborában: év elején az István, a király legnépszerűbb és legelismertebb Koppánya, azaz Vikidál Gyula vette át első uralkodónk szerepét, tavasztól pedig (az új) Hajnal a Tales of Evening bájos pacsirtája, Dudás Ivett lett. Már velük került rögzítésre a Vazul Vére teljes – 30 tételes, közel 140 perc összjátékidejű – hanganyaga, aminek CD-s megjelenését nem garasoskodta el a Hammer Records. Dupla korongos, négylaposra nyitható, információdús digipak tokban, és az összes szöveget magába foglaló 16 oldalas booklettel látott napvilágot a valóban exkluzív kivitelű kiadvány, amely – lehet, hogy sokaknak meglepetést, (sőt enyhébb-komolyabb fejfájást) okozva ezzel, de teljesen megérdemelten – megjelenésének hetében a Mahasz lista első helyén nyitott. Sőt, azonos címmel, egy kalandregény is készült a darabból Kaltenecker  Dóra tollából.

Eddig két betétdalhoz – az Erdélyben forgatott Szabadon-hoz, és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpó egyes helyszínein rögzített Szabad vér-hez – készült hivatalos imidzs videoklip, de a Silló Sándor rendezte, monumentális háttérvetítéssel kísért, dobosokkal és bő egy tucat táncos bevonásával kibővített élő előadásokat megörökítő (tervbe vett) DVD változat megjelenése még várat magára.

Időközben két fővel gyarapodott a szereplők névsora, Szepesi Richárd (Szkítia, Nyughatatlan, Nem adom fel) regősként, Juhász Boglárka, Kicsi lánya, mesélőként csatlakozott az eddigi előadókhoz. Legfrissebb információ, hogy a már egy tucat előadást megélt történelmi rockopera néhány nappal ezelőtt megtartott évzáró előadásán Istvánt már Ráduly Levente (Szkítia, Pannónikum, Treff) alakította.

A hanganyagon szereplő énekesek:

Vazul, az Őrző  – Molnár ’Stula’ Péter
Levente, a Tiszta – Schrott Péter
István, a Megszállott – Vikidál Gyula
Vata, a Szikla – Kálmán György
Hajnal, az Élet – Dudás Ivett
Torda, a Forrás – Jósa Tamás
Orseolo, a Törtető – Juhász ’Kicsi’ Attila
Zerind, a Látó – Király Tibor
Solt, a Szabad – Vörösmarty ’Ermi’ Imre


fotók: Vazul Vére honlap (www.vazulvere.hu)