Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a Magyar Közlöny keddi száma szerint Magyarország kilép a Nyílt Kormányzati Együttműködés nevű szervezetből.
A jobbikos politikus azt mondta: már azt sem érti, hogy 2012-ben miért léptek be, mivel a szervezet összes törekvése ellentétes a kormány tevékenységével – azaz a korrupcióval.
Szerinte ugyanis kormányzati szintre emelték a korrupciót, a törvényalkotást pedig alárendelték a "haverok bizniszének".
Rogán Antal nyugodtabban helikopterezhet - Magyarország kilép a nemzetközi antikorrupciós programból
Hogy miért kellett búcsút inteni a szervezetnek, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre Rogán Antal így még bátrabban tud majd heilkopterezni, ismeretlen eredetű pénzből nyaralót felújítani, illetve méregdrága luxus táskákat vásárolni. A döntés miatt bizonyára Habony Árpád sem bánkódik túlzottan.
Szilágyi György szóvá tette egyebek mellett, hogy nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva titkosítottak beruházásokat és nem átláthatók a jegybanki alapítványok költségei.
Javítani kell a közbeszerzési adatok kereshetőségén, továbbá a családtagok vagyonnyilatkozatát is nyilvánossá kell tenni – sorolta.
A képviselő azt is kifogásolta, hogy "Fidesz-pártkatona" irányítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt és szinte nap mint nap előkerülnek egy miniszterhez köthető botrányok. Az offshore cégek pedig még soha nem voltak ilyen erősek Magyarországon, mint most - tette hozzá.