Egyre Közelibb Kelet

Lassan negyedik éve folyik a háború Szíria területén a szíriai ellenzék és a törvényes kormány között, illetve időközben bővült a szembenállók köre, hiszen a Bassar el-Aszad által vezette kormány már az Iszlám Állammal is kénytelen küzdeni, illetve olykor Törökország is beleköp a levesébe. Ám közel se csak ennyien vesznek részt Szíria passiójában, hiszen ott vannak a közvetetten beavatkozó országok között olyanok is, mint Szaúd-Arábia, Oroszország, Izrael és természetesen a kihagyhatatlan, mániákusan demokratizáló Egyesült Államok.

 

De mégis, milyen érdekek ütközhetnek e miatt a közel-keleti ország miatt, amelyek ennyi befolyásos, nagyhatalmi pozíciójú ország beavatkozását eredményezik? Mi lehet továbbá annak az oka, hogy Oroszország – Irakkal vagy Líbiával ellentétben – itt foggal-körömmel kiáll a szíriai elnök sérthetetlensége mellett? Ahhoz, hogy megértsük ennek a sok országnak a jelenlétét és erőfitogtatását a térségben, ismernünk kell Szíria adottságait és a benne összecsapó érdekellentéteket. Többek között Szíriát is sújtja az az áldás és átok kettőssége, hogy területe rendkívül gazdag ásványi kincsekben és főként kőolajban. 

Nézzük sorra a szereplőket! Itt van elsőként az Aszad-rezsim mellett kiálló Oroszország, akinek a szolidaritás mellett sokkal komolyabb érdekei szólnak a szír elnök hatalmon maradása mellett. 2013-ban Damaszkusz arról egyezett meg Moszkvával, hogy az orosz állami Szojuznyeft fogja 25 éven keresztül kitermelni Szíria olaj- és földgázkészletét a Földközi-tenger hozzá tartozó részén. Ehhez hozzátehető, hogy néhány héttel ezelőtt további energetikai együttműködéseket írt alá a két ország egymással, így erőművek és gázfeldolgozó üzemek építését vállalta Moszkva. A másik fontos orosz érdek, hogy Szíriában van Oroszország egyetlen közel-keleti haditengerészeti bázisa, mely biztonságának garantálása fokozottan lényeges szempont.

 

Szaúd-Arábia évek óta próbálja Moszkvát kiváltani ebből a helyzetből közös szaúdi–orosz olajstratégia létrehozásával, együttműködés lehetőségével a nagy olajtermelők kartelljével, az OPEC-cel, illetve fair play politikát kínálva Moszkvának a gázpolitikában. Cserébe azonban azt kérné az arab állam, hogy Oroszország hátráljon ki Aszad mögül, ám Moszkva továbbra is hajthatatlan abban, hogy elforduljon az Aszad-dinasztiától, akikkel 45 éve szorosan együttműködik. 

 

Az USA érdekei mögött szintén a „fekete arany” és gáz van, illetve mint a világ legnagyobb fegyver exportőre a közel-keleti katonai konfliktusokból komolyan tud profitálni. Az Egyesült Államok, akárcsak Szaúd-Arábia, Aszad megbuktatása mellett kampányol. Mindkét ország erőteljesen tart egy Irán–Szíria-szövetség létrejöttétől, hiszen ezzel Irántól Irakon keresztül Szíriáig és Libanonig létre tudna jönni egy gazdaságilag, katonailag és energetikailag erős síita tengely. Ha ez a tengely létrejönne, megépülhetne az a szénhidrogén-vezeték, mely Iránból Szírián keresztül eljuttatná a gázt és kőolajat a Földközi-tengerhez, ahonnan szabad lenne az út az európai piacokhoz, és ezzel háttérbe kerülnének a szaúdi és amerikai érdekek, de ugyanúgy mellőzve lenne Törökország földrajzi szerepe is az Európába közvetített vezetékek kapcsán. Így nem csoda, hogy a szunnita muzulmán többségű arab államok azokat a szintén szunnita lázadókat és terrorcsoportokat támogatják, akiknek célja a síita tengelyt képviselő Aszadnak a megbuktatása.

Két évvel ezelőtt Moszkva karakán és határozott fellépésének köszönhette Szíria, hogy megmenekült az amerikaiak neki szánt „Irakjától”. Az akkor több ponton is sántító vádak szerint az Aszad-kormány harci gázzal több száz civilt ölt meg. Bár se bizonyíték nem volt, se értelme nem lett volna, hogy a kormány ilyet tegyen, a Nyugat másnap azonnal bűnöst kiáltott, és már hergelte a világot egy újabb demokratizáló bombázásra. Ezt akkor Oroszország megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsban. Ám az is nyilvánvaló, hogy ha Obama valóban 100 százalékos biztossággal akarta volna ezt a háborút, ez nem állította volna meg, hiszen Irak megtámadásakor se akadályozta az ENSZ BT ellenállása. Eltelt két év, de a felek továbbra se egyeztek ki egymással, a Nyugat hajthatatlanul a felkelőket, Oroszország a legitim kormányt támogatja.

 

Ám ez alatt a rövidke idő alatt kinőtt a semmiből egy harmadik játékos is, aki mint egy helyszínre kihelyezett hadsereg végezheti el a Nyugat akaratát és buktathatja meg Aszadot. Ez az a fiktív, ám rendkívül jól felszerelt és kiképzett Iszlám Állam, melynek arculatát már-már erőltetve tökéletesen elrettentőre építették fel, s amely sivatagi körülményekhez és vademberi viselkedéshez képest professzionális propagandamódszereket használ. Mindemellett legális olajkereskedővé is válhatott, hiszen az elfoglalt olajmezőkön esze ágában sincs leállítani a kitermelést, sőt kereskedik is vele, tehát ez azt feltételezi, hogy valaki megveszi tőle az olajat. Sok itt a kettősség, valljuk meg őszintén! Ahogyan azt Irakban is teszi, Szíriában is az olajmezők elfoglalására koncentrál, maga a szír miniszterelnök jelentette be, hogy az Iszlám Állam az elmúlt két hónapban szisztematikusan az ország gáz- és olajmezőit vette célba. A mostani állapotok alapján már az olajmezők nagy része az Iszlám Állam kezén van. Összehasonlításképpen: ha békeidőkben Szíria napi 380 ezer hordó olajat termelt ki, akkor mostanra mindössze napi 10 ezer hordót tud.

 

A Szíriában és Irakban zajló harcokba egyre intenzívebben száll bele Törökország is, amely katonai hadműveleteivel folyton megsérti a szomszédos Szíria és Irak szuverenitását, hisz’ azokkal előzetesen nem egyeztetve mér csapásokat a két ország területén garázdálkodó Iszlám Államra és az iraki kurdokra. Ankara köztudottan Aszad-ellenes politikát folytat, emiatt a szíriai kormány attól tart, hogy a török támadások nem kizárólag az Iszlám Állam szíriai csapatait érik, hanem a szintén a közelben állomásozó kormányerőket is. Az iraki kurdok gyengítése se szerencsés a jelenlegi helyzetben Törökország részéről, hiszen ők éppen aktívan harcolnak az Iszlám Állam továbbterjeszkedése ellen. Mindezt tetőzve a közelmúltban Ankara katonai együttműködést ajánlott Amerikának a térségben, illetve átadta az USA légi erejének használatra a szíriai határ közelében lévő incirliki légi támaszpontot. Törökország politikája a Közel-Keleten mindenesetre nem könnyíti meg az így is pattanásig feszült helyzet rendezését.

 

Bár az egész világ elítéli és terroristaszervezetnek tekinti az Iszlám Államot, mégse vállalja senki a nyílt konfrontációt velük vagy a szövetséget ellene, se az USA, se Oroszország, se Törökország, Irán, Szaúd-Arábia vagy Izrael. Utóbbi viselkedése a helyzetben különösen érdekes, hiszen nem is olyan régen, amikor Irán volt a térség aktuális fő gonosza a nyugati politikában, állandó jajveszékelésszerű kommunikációjában folyamatos világvége-hangulatot képviselt Irán „ádáz” tervei miatt. Minden fronton fellépett Irán blokád alá vonása mellett a gazdasági, az energetikai és a kereskedelmi szférákban is. Emellett támogatta az USA rakétaelhárító rendszereinek európai kiépítését, melyek állítólag szintén Irán ellen jöttek létre, bár a jelenleg Ukrajnában zajló háború már más magyarázatot ad az akkori NATO-terjeszkedésnek. Izrael egyes források szerint még Azerbajdzsánban is létrehozott egy titkos katonai bázist egy esetleges iráni támadás megakadályozására. Ezek miatt furcsa Tel-Aviv hallgatag politikája az Iszlám Állammal kapcsolatban, pedig elvileg a média és a politikusok elmondása szerint most a határaihoz valóban közel egy fanatikus iszlamistákból álló hadsereg sorakozik, akik nem kímélik se a keresztényeket, se a síitákat, így valószínűleg a zsidókkal se tennének kivételt. Ám Izrael hallgat, rejtély miért ez a nagy nyugalom.

 

Az elmúlt héten Moszkva egy katonai koalíció létrehozását kezdeményezte a következő tagokkal: Szíria, Irak és az iraki kurdok. Az tény, hogy az Iszlám Állam jelenlegi katonai paramétereit tekintve valószínűleg legyőzhető lenne egy térségbeli összefogásnak köszönhetően, külső támogatással, de ehhez az kellene, hogy az ellenségkép valóban egységes legyen, hisz’ az Aszad-ellenes politikát folytató szaúdiak, törökök és amerikaiak szemében sokszor úgy tűnik, nagyobb ellenség a legitimen megválasztott elnök, mint a szélsőséges iszlamisták. 

Létezik olyan elmélet, hogy az Iszlám Államot az Egyesült Államok hozta létre közvetve vagy közvetlenül, ez most lényegtelen, ám mostanra elvesztette felette a kontrollját. De ha valóban elvesztette volna a kontrollját felette, akkor a térségbeli országok viselkedése is más politikát kívánna meg, hiszen ha a határainkhoz oly közel egy, az internetet bejáró videók alapján szörnyűséges, vérszomjas terrorállam uralkodna és hódítana, nehezen hihető, hogy ilyen nyugalommal figyelnénk az események kibontakozását, mint azt Izrael, Törökország, Szaúd-Arábia vagy éppen Irán teszi. Magyarul: valakinek mégiscsak ellenőrzése alatt kell tartania a folyamatokat. Az természetesen igaz, hogy az Egyesült Államok esetében nagyon sok érv szól az ellen, hogy megindítsa a konkrét háborút az Iszlám Állam ellen. Így a kevésbé előnyös szárazföldi katonai összecsapások, a rossz térségbeli tapasztalatok Irakkal vagy Afganisztánnal, a muzulmán világ tovább fokozódó ellenszenve vagy éppen a belpolitikailag kedvezőtlen hatás a közelgő amerikai elnökválasztásra. Jelenleg azonban fölösleges is a támadás megindítása, hisz’ úgy tűnik, Washingtonnak előnyökkel is szolgálhat az Iszlám Állam, tudniillik van, amiben közös a céljuk: megbuktatni az orosz- és Irán-barát Aszad-rezsimet. Nekik van közös ellenségképük. 

 

A közel-keleti és észak-afrikai válság nemcsak a térségre hat negatívan és rombolóan, hanem egyre erőteljesebben átterjed Európára is. Az utóbbi hónapokban a konfliktusos zónákból beáradó menekültek kapcsán testközelből is megtapasztalhattuk ezt. A pillangóeffektus elméletének elhíresült mondatát igazolhatja a mai geopolitikai helyzet, miszerint egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő a másikon. A probléma csak annyi, hogy nem csak egy szárnycsapás történt és nem is a Föld másik oldalán, így a hatás is adekvát kell legyen.    

 

 

Szaniszló Adrienn