A napokban az Országgyűlés Nemzeti Fenntarthatósági Fejlődés Tanács (NFFT) idei első ülésén is a TTIP kockázatairól vitatkoztak szakemberek és politikusok. A fórumon dr. Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány elnöke is elmondta véleményét a TTIP-vel kapcsolatban.
A Szent István Egyetemen tanító ökológus, címzetes egyetemi docens lapunk kérdéseire is válaszolt. Az interjú során szóba került a fenntarthatóság kérdése, ugyanakkor az is világossá vált, hogy az emberiség eljutott a társadalmi és környezeti tűrőképessége határára, aminek csak az egyik következménye a több milliós menekült áradat.
Az NFFT ülésen úgy fogalmazott, hogy ennek az egyezménynek nincs köze a fenntarthatósághoz. Miért gondolja így? - kérdeztük dr. Gyulai Ivánt.
A fenntartható fejlődés lényege, hogy az emberiségnek együtt, és az egyes nemzetállamoknak külön, a rendelkezésre álló környezeti kapacitásokon belül kell növekedniük – válaszolta az Alapítvány elnöke.
Ezt globálisan már egy félbolygónyi erőforrástöbblettel meghaladtuk, illetve ha a világon mindenki egy átlag amerikai életszínvonalán élne, akkor több mint négy, ha pedig európai színvonalon, akkor több mint két bolygóra lenne szükségünk. Vagyis semmi olyan folyamatnak, tevékenységnek nincs köze a fenntartható fejlődéshez, amely további gazdasági növekedésre tör anélkül, hogy ezzel párhuzamosan csökkentené környezeti terheit.
A TTIP két gazdasági világhatalom összefogása annak érdekében, hogy javítsák versenyhelyzetüket a feltörekvő piacokkal szemben, amelyek az elmúlt időszakban lényegesen erőteljesebb növekedést könyveltek el, mint a gyengélkedő Egyesült Államok és a még inkább betegeskedő Európa. A feltörekvő piacok, elsősorban a BRICS országok versenyelőnye az olcsó természeti és emberi erőforrásokból, a gyenge vagy megengedő környezeti szabályozásból, illetve a jóléti kérdések elhanyagolásából származik.
Az európai, vagy az amerikai, ezeknél szigorúbb szociális és környezeti normák enyhítése, az erőforrások olcsóbbá tétele, a termelés és fogyasztás növelése, de egyáltalán a technikai kapacitásaink növelése, mind csak távolabb viszi az emberiséget a fenntarthatóság szükségletétől.
Valóban nem lehet úgy GDP-t növelni, hogy azzal párhuzamosan növelnénk az ökológiai lábnyomot?
Nincs bizonyíték arra, hogy a GDP növekedése abszolút értelemben szétválasztható lenne a környezeti terhek növekedésétől. Relatív szétválásról beszélhetünk, vagyis arról, hogy a korábbiakhoz képest egységnyi erőforrás felhasználásával nagyobb gazdasági növekedést tudunk elérni, de ez nem jelent abszolút értelmű csökkenést, csupán annyit, hogy a terhek a korábbihoz képest lassabban növekednek. Azonban így is növekednek, amikor erőteljesen csökkenniük kellene.
Néha úgy tűnhet, hogy bizonyos esetekben létezik abszolút szétválás, ám ennek a hátterében mindig átterhelések állnak. Egy-egy környezeti terhelést más terhelésekkel váltunk fel, vagy ami a leggyakoribb, máshová helyezzük át környezeti terheinket. Az unió lakosságát ellátó területek hatvan százaléka például Európán kívül található, vagyis a termőtalaj, a talajvíz, összességében a környezet ott kerül használatra.
Ön szerint fenntarthatósági szempontok mentén meg lehet akadályozni (változtatni) egy ilyen jellegű és méretű egyezményt?
A válasz nem. Az az igazság, hogy csak kevesen vannak tisztában a fenntartható fejlődés valódi jelentésével. De ha igen, abban az esetben is a gazdasági szempont mindig háttérbe szorítja az ökológiait, de még a szociálisat is. A gazdaság hasznainak élvezete azonnali, a károkat majd csak a jövő nemzedékek fizetik meg.
Korábban arra figyelmeztetett, hogy a TTIP által tovább mélyül a szociális igazságtalanság, mely az erőforrások és az újabb földterületek kisajátításában jelenik meg. De ez nyilvánvaló módon egy (globális) összeomláshoz vezet. Ön szerint eljutunk idáig?
A kérdés továbbra is változatlan, hol a határ? Meddig lehet áthárítani a terheket a jövő generációkra? Ez persze nemcsak a környezet, hanem a társadalom teherbíró képességétől is függ. Ma arról panaszkodunk, hogy Európát elárasztják a gazdasági menekültek. Közben Európa a TTIP aláírására készül. Vagyis két gazdasági nagyhatalom összefog a világ más gazdaságainak háttérbe szorítása érdekében, és közben azt várjuk, hogy a kisemmizett milliók ne keljenek útra, és ne vágyjanak a nyugati életmódra.
A Talaj éve kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában tizenhétszer gyorsabban pusztul a talaj, mint amilyen sebességgel megújulni képes. Ez visszafordítható folyamat?
Ahogyan az útra kelő milliók a társadalmi tűrőképesség határára utalnak, úgy a talajpusztulás, a biológiai sokféleség csökkenése, az éghajlatváltozás már világos jelzése annak, hogy meghaladtuk környezetünk tűrőképességét. A mi éghajlati övünkön 10 centiméter talaj képződéséhez 2000 évre van szükség. Vagyis 1 centiméter 200 év alatt, 1 mm 20 év alatt képződne. Ám a talaj úgynevezett művelése nagyjából egy év alatt akkora réteget veszít el, mint amennyi 20 év alatt keletkezne. A mezőgazdasági termőföldek jóformán már csak a fizikai közeget adják a termeléshez, a növények táplálása tápoldatokon keresztül történik, amelyek végső forrása fosszilis erőforrás.
Mennyiségi értelemben ugyan ma még jól lehetne lakatni a Föld minden lakosát, de minőségi értelemben még a jól tápláltak is éheznek, mert a táplálékkal nem kapják meg az egészséges élethez szükséges tápelemeket a megfelelő arányban.
Ahogy honlapjukon írták, fő tevékenységeik között szerepel az erőforrások fenntartható használati módjának kifejlesztése. Ez gyakorlatban mit jelent? Akár hazánk esetében?
Azt jelenti, hogy a forrásokat abban a mértékben használjuk fel, amilyen mértékben képesek megújulni. A talajt nem pusztíthatnánk sokkal gyorsabban, mint az megújulni képes. A vizet nem termelhetjük ki úgy, hogy annak csökken a szintje a talajban. A fajokat nem pusztíthatnánk ezerszer-tízezerszer gyorsabban, mint amilyen a természetes evolúciós kihalás üteme. A fenntarthatóság érdekében a lehető leghatékonyabb használatra van szükség, ám ennek ismeretében sem léphetjük túl az erőforrások megújuló-képességét. Márpedig kapacitásaink állandó bővülésével ezt tesszük, vagyis a hatékonyság növelése sem segít, ha a helyes mértéket túllépjük.
Milyen egy természeti viszonyokhoz illeszkedő gazdálkodási rendszer?
A fentiekből következik, hogy egy ilyen gazdasági rendszer nem haladja meg a megújuló képességet, igazodik az ökológiai adottságokhoz, annak megfelelően nagyon változatos termékszerkezetet épít fel, és szerkezetében körkörös, vagyis a termelés és fogyasztás minden egyes mozzanatát egy rendszerben működteti, ciklusba kapcsolja össze.