Népszava: kommunikációs válságstáb ül össze a Fideszben a lufijuk kipukkanása után

Népszava: kommunikációs válságstáb ül össze a Fideszben a lufijuk kipukkanása után

Miután kiderült, Karácsony Gergely nem lép ringbe az ellenzéki előválasztás második fordulójában, Habony Árpád, Rogán Antal, Kocsis Máté, Gyürk András és Dömötör Csaba összeül, hogy megbeszélje a továbbiakat – állítja fideszes forrásokra hivatkozva a Népszava.

Mint arról mi is beszámoltunk, a pénteki nap folyamán a Fidesz és holdudvara prominenseit többször is szembesítették azokkal a korábbi nyilatkozataikkal, mely szerint biztos forrásból tudják, hogy az ellenzéki előválasztás színjáték, annak Gyurcsány Ferenc DK-elnök által írt forgatókönyve szerint pedig az ellenzék miniszterelnök-jelöltje pedig Karácsony Gergely lesz. A budapesti főpolgármester azonban közölte, visszalép Márki-Zay Péter javára.

A Fidesz benézte a Karácsony-kártyát, de úgyis mindent Gyurcsányra építenek

Hónapok óta kitartóan kampányol az Orbán-kormány amellett, hogy az ellenzéki összefogás és az előválasztás valójában egy olyan színjáték, melyben Gyurcsány Ferenc már minden pártnak „kiosztotta a lapokat", hiszen ő az ellenzék valódi vezetője. Azt is pontosan tudták, ki fog nyerni:

Az új helyzet miatt a Fidesznek is új kommunikációs vonalat kell vinnie, a lap rá is mutat, hogy bár korábban maga Hollik István KDNP-s kommunikációs igazgató azt mondta, az ellenzéki kormányfőjelölt csak Gyurcsány embere lehet, és „ezért nem lesz egyébként Márki-Zay Péter a baloldal miniszterelnök-jelöltje”, a Fidesz új kisfilmjében már a hódmezővásárhelyi polgármester is „Gyurcsány kalapjából” ugrik elő.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A Népszavának fideszes források azt mondták,

továbbra is a gyurcsányozás lesz a kormánypárt kommunikációs vonala.

Egy kormánytag például úgy nyilatkozott Márki-Zayról, „ha közös listán szerepel majd, néhány helynyire Gyurcsány Ferenctől, nem mondhatja majd, hogy nem gyurcsányista. Vagy megpróbálhatja, de ezt senki nem fogja neki elhinni.” Egy másik forrásuk pedig

karaktergyilkos kampányról

beszélt, szerinte vannak Márki-Zaynak olyan ügyei, amik bár megjelentek a sajtóban, de egyelőre nem jutottak el szélesebb választói csoportokhoz.