A Fidesz benézte a Karácsony-kártyát, de úgyis mindent Gyurcsányra épít

A Fidesz benézte a Karácsony-kártyát, de úgyis mindent Gyurcsányra épít

Hónapok óta kitartóan kampányol az Orbán-kormány amellett, hogy az ellenzéki összefogás és az előválasztás valójában egy olyan színjáték, melyben Gyurcsány Ferenc már minden pártnak „kiosztotta a lapokat”, hiszen ő az ellenzék valódi vezetője.

Azt is pontosan tudták, ki fog nyerni:

A volt kormányfőt nem véletlenül emelik fel a Fideszben az ellenzék Istenévé. Nyilvánvalóan azt a 2006 óta tartó kampányt élesítik újra és újra, amelyben elegendő bedobni a Gyurcsány nevet (vagy inkább fogalmat), és a győzelem magától kitermeli magát. Láthatóan a Fidesz úgy számol, hogy ez akkor is így van, ha közben a DK az ellenzék egyik legerősebb pártja lett.

A kampányba azonban kétségtelenül hiba csúszott, hiszen a Fidesz eddigi kommunikációja szerint egyértelmű volt, hogy a közös ellenzéki jelölt Karácsony Gergely lesz – majd pénteken végérvényesen kiderült, hogy tévedtek; a főpolgármester visszalépett a tervei szerint jobboldali szavazókat is megszólítani képes Márki-Zay Péter javára.

Karácsony Gergely visszalép Márki-Zay Péter javára a második fordulóban

A Kossuth Lajos téren tartott rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Karácsony Gergely, hogy visszalép az ellenzéki előválasztás második fordulójában Márki-Zay Péter javára. Karácsony azt mondta, hogy könnyű szívvel fejezi be miniszterelnök-jelölti kampányát, mert egyébként sem akart eredetileg indulni a pozícióért és arra kéri az eddig őt támogató pártokat és szervezeteket is, hogy Márki-Zay Pétert támogassák a második fordulóban.

A Fidesz persze gyorsan reagált, és előre legyártotta az új kampányelemeket: a visszalépésről szóló bejelentéssel szinte egyidőben megjelent az új lejárató kisfilm, amelyben azt állítják, Karácsony, „a balfék haver annyira ciki lett, hogy Gyurcsány leszedte a színpadról” – ezzel két legyet ütve megpróbálják összekötni a fővárosi vezetést illető, politikai indíttatású bírálataikat azzal, hogy a főpolgármestert inkább a jelöltségtől is visszaléptették.

„De nem baj! Gyurcsány kalapjában van másik! Mindegy, ki kerül a kirakatba, a főszerepben úgyis Gyurcsány marad! – fogalmaznak, egyértelművé téve, hogy a kampányban valójában mindegy, melyik jelölt indul az ellenzék élén, a Fidesz bárkit képes összegyurcsányozni; ennél élesebb fegyverük ugyanis láthatóan továbbra sincs, és talán nem is lesz.

A Fidesz kommunikációjában nincsenek tévedések. Képesek úgy korrigálni azon, hogy végül mégiscsak önmagukat igazolják

– ezt már Tóth Tamás mondta lapunk megkeresésére. Az Iránytű Intézet vezető elemzője szerint a több százmillió forintos „Gyurcsány-show” kampányát ugyan folyamatosan korrigálni kell, de ezt láthatóan sikerrel teszik – utalt itt többek között arra az új kampányvideóra, melyről fentebb már írtunk.

Az elemző szerint ez a rugalmasság azt is jelenti, hogy a kormánypártnál Karácsony Gergely visszalépése ellenére nincs kommunikációs válság, míg az egymásnak üzengető ellenzéki oldalon már komolyabb zavar érzékelhető.

Arra a kérdésünkre, hogy mennyire húzhatja keresztbe a Fidesz által táplált „baloldal a jobboldal ellen” típusú kampányt az, hogy egy esetleges Márki-Zay-féle előválasztási győzelem után az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egy jobboldali, keresztény, sokgyermekes családapa lenne, Tóth Tamás azt mondta: a kormánypárti szavazók úgyis a kormányzati kommunikációnak hisznek majd, Márki-Zay Péter pedig az átlag választópolgár szemében az ellenzéki tömörülés tagja maradhat, akit leginkább baloldali politikusokkal látnak együtt.

Pedig nemrég még a kormányoldalon is más forgatókönyvet láttak, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István például odáig ment - ezt ma már nyilván bánja -, hogy kijelentette: Márki-Zay nem is Gyurcsány embere.

Ellenben az átlag ellenzéki szavazó annyit vár el, hogy az összefogás stabil maradjon, körzetenként egy jelölt induljon s egy miniszterelnök-jelölt mérkőzzön meg Orbán Viktorral - fogalmazott.

Az Iránytű Intézet szakértője úgy látja, Márki-Zay Péter az, aki leginkább meg tudja szólítani azon pártnélküli szavazókat, akik a kormánypártra nem szavaznának, de az ellenzékkel szemben is vannak fenntartásaik.

Márki-Zay egyébként önmaga is arról beszélt korábban, hogy szerinte ő nem csak a bizonytalanoktól, de még a Fidesztől is képes lenne szavazókat átvinni az ellenzékhez, míg – érvelt a jelölt – Dobrev Klárával szemben a kormánypártnak már sokmilliárdos kampánya van felépítve, természetesen Gyurcsány Ferencre kiélezve.

Aztán láthatjuk persze azt is, hogy Karácsony Gergelyt órák alatt cserélte le Márki-Zay Péterre a Fidesz, tehát különösebben nem befolyásolta őket a változás – vagy legalábbis ezt a képet próbálják fenntartani. Persze azt még nem tudhatjuk, hogy a másfél évtizedes fideszes kampány csúcspontját Gyurcsány Ferenc feleségének hivatalos indulása jelenthetné-e, vagy ezt a képet árnyalná a határozott női politikus szerepe, aki sok társával ellentétben a botrányokat is elkerülte.

Az elemző mindenesetre óvatosságra int, szerinte az elmúlt hét eseményei és az előválasztás végéig tartó időszak kommunikációja hozhat még további, meglepő fordulatokat.

Orbán Viktor egyébként személyesen is reagált Karácsony visszalépésére, ami azért is érdekes, mert a Fideszben sokáig azt az irányvonalat követték, hogy az ellenzéki előválasztással kapcsolatban csak saját, gúnyos kommentárjaik jelenhetnek meg, a fejleményekre sem szabad reagálni. Ide sorolható az is, hogy a közmédia részeként működő állami hírügynökség (MTI) gyakorlatilag minden hírt elhallgatott az előválasztásról, a rendkívül látványos cenzúrát csak az első fordulót követően oldották fel.

A miniszterelnök egy Facebook-posztjában annyit írt a visszalépésre utalva, hogy „Pech”, ehhez pedig egy olyan képet társított, amin a főpolgármester egy korábbi kampányanyagán „Legyőzöm Orbánt!” felirattal szerepelt. „Elmarad” – írták a képre.

Orbán Viktor közösségi médiás kommunikációjában mostanában látható a gúnyos humor is, ez pedig saját táborának tetszik, valamint sikeresen degradálja vele a másik felet – vélekedett Tóth Tamás, hozzátéve, hogy a sikeres „odaszúráson” túl az ellenzéknek még napokig kellemetlen lehet az is, hogy Karácsony Gergely óriásplakátjai az utcákon lesznek.

Természetesen még előttünk áll az ellenzéki előválasztás második fordulója, melyben az első forduló legerősebb szereplője, Dobrev Klára néz szembe a Karácsony Gergely, valamint a Momentum által hivatalosan is támogatott Márki-Zay Péterrel. Egy biztos, és a többi ellenzéki erő ehhez tartja magát: akármelyik jelölt nyer, egyként fogják támogatni a 2022-es, döntő ütközetig.