Elszámoltatás vagy komédia? Június 11-én lezárul a nyomozás a Simon-ügyben

Mint ismert, Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese, a párt országgyűlési képviselője még a 2014-es országgyűlési választás előtt bukott meg a maga kis szerény negyedmilliárdos eltitkolt vagyonával. Igaz, ennek már hagyománya volt a fideszes kampánystratégiában, hiszen a jelenlegi kormánypárt korábban is - program híján - bilincsbe vert szoci politikusok fényképeivel (vö.: Hagyó Miklós, Hunvald György) igyekezett minél nagyobb népszerűségre szert tenni.
 
Azonban, a fenti történetekben találhatunk még egy közös szálat, a felelősségre vonás, az érdemi elszámoltatás gyakorlatilag elmaradt. Hogy miért? Nos, a válaszra lehet, hogy 2018-ig várnunk kell.
 
Múlt hét pénteken írtunk arról, hogy lényegében lezárult az MSZP egykori elnökhelyettesének ügyében folytatott nyomozás, és a Napi Gazdaságra (az Orbán-kormány hivatalos lapjára) hivatkozva úgy fogalmaztunk, könnyen megtörténhet, hogy Simon Gábor nem, vagy csak nagyon rövid időre kerül majd rács mögé a bíróság jogerős ítéletét követően. Az pedig szinte bizonyosra vehető, hogy a bécsi bankszámlán parkoltatott vagyon megmaradó részével – több mint 100 millió forinttal – minden további nélkül rendelkezhet majd a volt szocialista országgyűlési képviselő.
 
Simon Gábor esete természetesen végigszaladt a teljes politikai palettán, és a különböző pártok igyekeztek a saját szájuk íze szerint kommentálni a történéseket. Volt, aki úgy vélekedett, hogy ezzel beigazolódott, ezek az ügyek mindössze a kormány politikai törekvéseit szolgálták, mások pedig azzal érveltek, hogy szerintük megbukott a Fidesz elszámolásra tett ígérete. Már, ha egyáltalán volt ilyen.
 
Kéz kezet mos, a korrupció az, ami összeköti a XX. század pártjait - fogalmazta meg sarkosan a véleményét a Simon-ügyről Novák Előd, a Jobbik alelnöke.
 
A nemzeti ellenzék országgyűlési képviselője szerint Simon Gábor mentelmi jogát sokkal sürgősebben fel kellett volna függeszteni, hogy ne maradjon idő bizonyítékok eltüntetésére, hamis tanúvallomások megszerzésére, akár a pénzek kimenekítésére. Megismételte a párt álláspontját: a mentelmi jogot el kell törölni. Novák szerint Simon esetében fel kellett volna deríteni, hogy államtitkárként, döntéshozóként milyen találkozókon vett rész a szocialista politikus az MSZP-kormány idején. Hangsúlyozta: a Jobbik egy adóbefizetési kötelezettséggel nem tudja beérni a Simon-ügy kapcsán, a lopott pénzt visszafizetni kell, „nem pedig személyi jövedelemadót fizetni utána”.
 
Nos, a szerdai Magyar Hírlap mindezek ellenére "Nyomoznak a Simon-pénzek eredete után" címmel jelentetett meg egy cikket, amelyben megszólaltatták Nagy Andreát, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjét, aki olyan fontos információkkal lepte meg a lap olvasóit, minthogy "a nyomozás feladata, hogy tisztázza azt a kérdést, honnan származnak azok a pénzösszegek, amelyeket S. Gábor külföldi bankokban helyezett el".
 
Minderre ugyanis június 11-ig van ideje a hatóságoknak, ugyanis akkor jár le a nyomozás határideje, igaz az meghosszabbítható - közölte a szóvivő.
 
Szóval, aki arra számított, hogy Simon Gábort megfogta az Orbán-kormány, annak csalódnia kellett.