Didier Billion, a francia Nemzetközi Stratégiák és Kapcsolatok Intézet (IRIS) igazgatóhelyettese tartott előadást a Külügyi és Külgazdasági Intézetben az Európai Unió közel-keleti stratégiájáról. A meghívott vendégek között volt Budai János, nyugalmazott nagykövet, Magyarország volt Szíria-koordinátora, a rendezvényt Szalai Máté, a KKI vezető kutatója moderálta. Cikkünkben a francia szakember gondolataira koncentrálunk.
Didier Billion azzal kezdte, hogy nagyon összetett a téma, mert az Európai Unió és a Közel-Kelet is két olyan entitás, amely nem működik teljesen harmonikusan, bár azt le kell szögezni, hogy a Közel-Keleten sokkal drámaibb a helyzet, mint az EU-ban.
Billion szerint fel kell tennünk a kérdést: az Európai Unió, a mai formájában képes-e közös külpolitikát kidolgozni?
A szövetség külügyei mindig a tagállamoktól függnek, minden ország legitim joga, hogy a saját kiváltságait előtérbe helyezze. A történelmi kontextus mellett sem mehetünk el szó nélkül, államonként eltérő politikai történetek vannak Európában, ezért a közel-keleti stratégiáik és kapcsolataik is különböznek, például Franciaország egy régi gyarmatosító hatalom, teljesen más közel-keleti viszonyrendszerrel, mint egyéb tagállamok. Ezeket a történelmi okok miatt is eltérő nézőpontokat nehéz összehangolni.
Billion teljesen normálisnak nevezte, hogy differens megközelítéseket képviselnek a szövetség tagjai, sőt, véleménye szerint az EU-nak az lenne a legnagyobb hibája, ha konszenzuális illúziókba ringatná magát.
Az Európai Unió közleményei mindig optimisták a közel-keleti ügyekben, nagy szerepet szánunk magunknak a térségben, de Billion szerénységre int:
Azt reméli, hogy egyszer majd eljutunk erre a szintre, de a mostani valóság nem ezt mutatja, aki pedig illúziókba ringatja magát, az nem győzhet, mert megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy ésszerűen gondolkodjon.
Billion érintőlegesen felsorolt néhány aktuális konfliktust, megemlítve Irakot, Szíriát, Jement, a kurdkérdést, vagy épp az izraeli-palesztin ellenségeskedést. Ezek mind-mind mások, nem ugyanaz történik a különböző helyszíneken, de egy közös van bennük: a jelenlegi stádiumban politikai-diplomáciai kompromisszumokkal nem sikerült lezárni egyiket sem.
Európa tétlenségéről a kurdkérdésben itt írtunk:
Nem csak Trump és Erdoğan tehet róla: a kurdok hibáztak, Európa tétlen maradt
Szinte egységessé vált a kurdok melletti kiállás és Donald Trump, valamint Recep Tayyip Erdoğan elítélése a török-kurd háború kitörése után, pedig mindkettejük lépése várható volt, de sem a kurdok, sem Európa nem készültek B-tervvel. Szalai Mátét, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatóját, a Corvinus Egyetem oktatóját kérdeztük.
A szakértő szerint az EU-nak az első akadály, amit le kell győznie, az a gondolat, amit az ifjabbik Bush ideje alatt láthattunk, eszerint a demokrácia importálható. Billion Irak példáját hozva ezt teljes illúziónak nevezte. Szerinte a tendencia még most is látható a nemzetközi színtéren, az a feladatunk, hogy ezt elengedjük.
A demokráciaexport dilemmáiról itt írtunk bővebben:
Melyik a jobb: egy véreskezű diktátor vagy a káosz?
Az Egy kém az iraki háború ellen című könyv arról a Katharine Gunról szól, aki a brit titkosszolgálat mandarin tolmácsaként 2003-ban kiszivárogtatott egy emailt, amivel az iraki háborút próbálta megakadályozni. A levélben az állt, hogy miképpen lehetne megzsarolni az ENSZ BT azon tagjait, amelyek nem akarnak jogi felhatalmazást biztosítani Irak lerohanásához.
A másik, amit kiemelt, hogy tartanunk kell magunkat a nemzetközi joghoz. Ez nem lehet kettős mércéjű, ha kritikusak vagyunk egy rezsimmel, akkor a hozzá hasonló módon viselkedőkkel is annak kell lennünk.
Az izraeli-palesztin konfliktus
Billion egyik példaként hozta ezt, kifejtette, hogy Franciaországban sokszor hallotta: az ellentét befagyott, de ő nem ért egyet ezzel, amit három adattal támasztott alá: 1972-ben tízezer izraeli kolónia volt, 1993-ban 280 ezer, míg a 2018-as számok már 650 ezer telepesről szóltak.
Az EU-tól gyakran hallani, hogy elítéli ezt, különböző jelentéseket is írnak, de nagyon kevés konkrét javaslattal élnek. Luxemburgnak például volt egy kezdeményezése egy állásfoglalásra a palesztin államról, de közös javaslatok nem érkeznek, hiába vannak olyan tagállamok, amelyek aktívabbak.
Feltette a kérdést: nem lenne itt az ideje, hogy Európa egy világméretű békekonferenciára tegyen javaslatot? Az asztalnál a kvartett foglalna helyet: ENSZ, Egyesült Államok, Európai Unió és Oroszország. Az izraeli-palesztin ügyben a Trump-béketervet veszélyesnek tartja, lehetővé kellene tenni, hogy az izraeliek és a palesztinok valódi párbeszédet folytassanak, mert nem születhet megoldás úgy, hogy valamelyik fél nincs integrálva a folyamatba.
Trump kétállami megoldása arról szól, hogy szinte mindent Izraelnek adna
Már a szivárogtatásokból is úgy tűnt, hogy a Washingtonban szerényen csak az évszázad alkujaként emlegetett Donald Trump, vagy inkább Jared Kushner-féle izraeli-palesztin béketervet utóbbiak nem fogják hasonló jelzőkkel illetni. Az elképzelés hivatalos bemutatása biztossá tette ezt a vélelmet. A körítésből is világos volt, hogy melyik fél a kedvezményezett a Fehér Házban.
Az iráni atomalku
A 2015-ös egyezményt jónak nevezte, de Trump egyoldalúan felrúgta, és mellé új szankciókat is aktivált, az extra territorialitás elvével együtt: még azokat az országokat is bünteti, akik kereskednek Iránnal. Az Európai Unió szeretné fenntartani a megállapodást, de gyakorlatilag elveszítettük a cselekvési képességünket Washingtonnal szemben.
Billion szerint a saját érdekeinknek érvényt kell tudni szerezni, ha ezek egybeesnek a Fehér Házéval, akkor kéz a kézben, ha nem, akkor külön-külön.
Kommunikáció és a barcelonai folyamat
Billion Oroszországgal összefüggésben hangsúlyozta a kommunikáció jelentőségét. Egyrészt, Moszkva a Szovjetunió bukása után visszaszorult, de azóta újra megkerülhetetlen tényező a Közel-Keleten, minden partnerkapcsolati lehetőséget megragadnak és mindenkivel beszélnek politikai előfeltételek nélkül. Ehhez hozzátette, fontos, hogy mi is kommunikáljunk Vlagyimir Putyinnal, még akkor is, ha nem találjuk szimpatikusnak, ugyanis a diplomácia alapfeltétele, hogy mindenkivel beszélnünk kell, még azokkal is, akikkel nem a legszívesebben tesszük.
A szakértő az alapelvek közé sorolta a multilateralizmust és a nemzetközi jogot, valamint egy javaslattal is élt. A barcelonai folyamat (Euro-Mediterrán Partnerség, 1995) módszerét reaktiválná, ami három fejezetből állt: politikai és biztonsági, gazdasági és pénzügyi, társadalmi és kulturális. Ha ez a három nem működik egyszerre, lehetetlen partnerkapcsolatot kialakítani.