15 ezer magyar diploma veszhet oda egy éven belül

Aki 2005 előtt kezdte az egyetemet, egy éven belül államvizsgázzon le!

A lap érdeklődésére az Oktatási Hivatal azt közölte, hogy összesen

15.472

olyan hagyományos egyetemi vagy főiskolai képzést tartottak idén október végéig számon, amelyen a hallgatók egykor megszerezték az abszolutóriumot.

Az érintetteknek a felsőoktatási törvény

2018. szeptember 1-jéig

ad lehetőséget a kimeneti vizsga letételére és az oklevél megszerzésére.

Korábban nem szabták meg, hogy mennyi idő telhet el maximálisan a végbizonyítvány megszerzése és a záróvizsga között. Egy két évvel ezelőtti törvénymódosítás nyomán azonban szigorodtak a szabályok, így most már az abszolutórium után két éven belül meg kell szerezni a diplomát a felsőoktatásban tanulóknak.