Ferenc pápa húsvét hétfőn az idősekért és a betegekért mondott imát

Ferenc pápa  húsvét hétfőn az idősekért és a betegekért mondott imát

A Vatikánból interneten közvetítették a Mennyek királynője (Regina caeli) imádságot, amely a húsvét ünnepének befejezését jelenti a katolikus egyházban, és amely az Úrangyala imát helyettesíti - tudósít az MTI.

Az időseknek és a betegeknek, köztük az idősotthonokban élőknek szentelte húsvéthétfői imáját Ferenc pápa, remélve, hogy szavai bátorítást és reményt nyújtanak nekik.

A járványügyi korlátozások miatt idén másodszor fordult elő, hogy a Vatikánban és nem a Szent Péter-téren rendezték Jézus feltámadása ünnepének szertartásait. Szinte egyetlen zarándok sem volt látható a hét végén Rómában és hétfőn is üres volt a hatalmas Szent Péter-tér.

Előző nap, a húsvétvasárnapi ünnepi szentmise után mondott beszédében a Szent Péter-bazilikában a katolikus egyházfő méltányos vakcinaelosztást kért az embereknek a nemzetközi közösségtől, és arra kérte a világ országait, hogy gyorsítsák fel a koronavírus elleni vakcinák szétosztását és beadását, különösen a szegények körében, egyben elítélte a fegyveres konfliktusokat és a fegyverkezési versenyt a világban.