(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Forrongott az internet, amikor egy tekintélyes amerikai katolikus portál megírta, Ferenc pápa nem szeretne udvariassági látogatást tenni sem Orbán Viktornál, de még Áder Jánosnál sem. Két hónapja, amikor kiderült, hogy a világegyház feje részt vesz a Budapesten tartandó 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, elmélkedtem azon, vajon milyen arcunkat mutatjuk majd a pápa látogatásakor. Egy most már biztos, a miniszterelnök nem fog jó képet vágni hozzá.
Azon magyar honfitársaink, akik a kereszténység árulójának tekintik Ferenc pápát, most fel vannak háborodva, hogy Őszentsége nem szeretne találkozni Orbán Viktorral. A fejekben összekeveredik a valóság. Akkor javíthatott volna valamicskét körükben rémes renoméján Ferenc pápa, ha találkozik a magyar miniszterelnökkel. Az cserélődött át ugyanis Orbán Viktor hívei fejében, mintha nem Ferenc, hanem a magyar Viktor volna Krisztus földi helytartója. Nem Orbán Viktornak kitüntetés a pápával találkozni, hanem Ferenc pápának volna kötelessége Orbánnal. Aki viszont vele nem kíván, az valójában Krisztust utasítja el. Ez természetesen nincs így. Az azonban kétségtelen tény, hogy az udvariassági látogatás kikerülése szokatlanul erős üzenet lenne Ferenc pápa részéről.
Mindeközben egy ezzel párhuzamos valóságban, az internet elkötelezetten ellenzéki térfelén örömhírként röppent át ugyanez a hír. „Lám, lám, Ferenc pápa is velünk van, igazat ad nekünk, abcúg Orbán, nem keresztény!” Mert ha a Szentatya mégis találkozna a magyar miniszterelnökkel, akkor meghajolna a gonosz kufárja, Orbán előtt. Az előjel más, a szekértábor logika azonban azonos. Hogy ki az igaz ember, azt a kommentelők döntik el.
Elismerem, nekem sem esett nehezemre olvasgatni a National Catholic Register híradását a magyar vezetéssel szembeni vatikáni tartózkodásról. Nem értek egyet azonban azzal a leegyszerűsítő olvasattal, hogy Ferenc pápát a kormánypárti-ellenzék tengelyen helyezzük el. Valójában senkit nem volna szabad a kormánypárti-ellenzéki tengely végpontjain elhelyezni a kormánypárti és ellenzéki politikusokon kívül. Minden állampolgár, aki nem politikus, ezernyi más és más szempont szerint építi fel életét és identitását. A szekértábor szurkolókon kívül nincs senki, aki 100%-osan egyetértene egyik vagy másik oldal tevékenységével. A leegyszerűsítő jelzők elhomályosítják előttünk az igazságot. Elszalasztjuk megismerni a tőlünk eltérő módon gondolkodó honfitársainkat, ha a kíváncsiság helyett kormánypártiaknak és ellenzékieknek bélyegezzük egymást.
Az egyetemes római egyház földi vezetője esetében különösen is súlyos hiba őt a magyar belpolitikai koordináta-rendszerbe szuszakolni. Ferenc pápa nem szurkol sem a Fidesznek, sem az ellenzéknek (minő meglepetés, még az egyetlen névlegesen keresztény pártnak sem), ő pásztora mindannyiunknak. Nemcsak a fideszes és ellenzéki katolikusoknak, de a szlovák, a német, az üldözött kínai, a tengerbefúló szír, a konzervatív amerikai, a latin-amerikai, tehát a világ összes katolikusának. Sőt, Isten előtt messze nem csak a katolikusokét, hanem minden kortársa sorsát cipeli a vállán.
Ha úgy dönt, hogy egy állam fővárosának meglátogatásakor az adott állam vezetőivel nem találkozik, helyette inkább egy szomszédos országba siet háromnapos ott-tartózkodásra, annak súlyos és komoly üzenete van. Nem arról van szó, hogy nem szimpatikus neki a kormány politikája, vagy az ellenzéki pártok politikusai – esetleg személyesen Soros György – ügyesen lobbiztak volna a Vatikánban. Ferenc pápa találkozott már olyan politikussal, aki politikai síkon Orbánnál jóval távolabb állt tőle. A Hit Gyülekezete lapja, a Hetek a hír hallatán sietve szembesítette is a katolikus világegyház vezetőjét, hogy „diktátorokkal találkozik, magyar vezetőkkel nem?” Az újprotestáns keresztény közösség hetilapja, amely közösség kezdetektől ellenségesen viszonyul a római egyházhoz (kivéve, ha annak Semjén Zsolt nevű tagja látogat el hozzájuk), gyorsan fel is sorolta azokat az emberi jogokat és jogállamot még Orbán Viktornál is kevésbé tiszteletben tartó államok vezetőit, akikkel Ferenc pápa bezzeg tudott találkozni. A Szentatya ujjáról nem esett le a halászgyűrű, hogy lekezeljen Kubában Raul Castróval, Bolíviában Evo Morales-szel, Irakban Bahram Salih-hal és Törökországban Erdogannal. Csak Orbán Viktort és Áder Jánost éri az a sajátos értelemben vett kitüntetés, hogy velük kikerülné a találkozás alkalmát az egyházfő.
Nade mi a különbség az előbb említett politikusok és Orbán Viktor között, hogy csak utóbbi esetében tartózkodna Ferenc pápa az udvariassági vizittől? Csak találgatni tudok, abban azonban biztos vagyok, hogy a megértéshez el kell emelkednünk a pártszimpátia leegyszerűsítő világképétől. Legalábbis Ferenc pápa esetében el kell, mert róla elhiszem, hogy mulandó emberi intézmények és egyéni gyarló érdekei helyett Krisztus ügyét tartja szem előtt. A Hetek által összegyűjtött államok vezetői és Orbán Viktor között egy lényeges különbséget látok, amely Orbánt különbözteti meg, negatívan. A magyar kormány a kubaival, a bolíviaival, az irakival és a törökkel szemben keresztényként határozza meg magát. De nemcsak szőrmentén, hanem kampány jelleggel. A legelső jelző, amivel Orbán illetné politikáját, az alighanem a keresztény volna. Meglátásom szerint a pápai vonakodás ennek a jelzőhasználatnak a hitelességéről szól, és nem a politikával szembeni kritikáról.
A magyar kormány, a diplomácia és az egyházi vezetés még minden követ megmozgat azért, hogy a Szentatyát jobb belátásra bírja. A helyükben azonban óvatosabban küzdenék azért, hogy tető alá hozzam a találkozót Ferenc pápa és Orbán Viktor között. Nem biztos ugyanis, hogy az utóbbi azzal járna jobban, ha egy illedelmes mosoly után Krisztus földi helytartója prófétai szóval szembesítené Főnöke tanításával Orbánt. Mert bár a fegyvertelen próféták Lánczi András szerint elbuktak, Orbán szerint pedig az igazság erő nélkül mit sem ér, Krisztus ereje azonban nem is a fegyverekben, és nem is a sokaságban, hanem az igaz szóban rejlett.