A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény április 1-jei módosításával már nem munkarehabilitáció címén foglalkoztatják az ápoltakat, hanem bevezették az úgynevezett fejlesztési jogviszonyt. Ennek célja "az ellátott testi és szellemi képességeinek, valamint a munkavégzéssel összefüggő készségeinek helyreállítása, megőrzése és fejlesztése, továbbá az ellátott felkészítése az önálló munkavégzésre".
A munkavégzéshez fejlesztési szerződést kell aláírni, amely tartalmazza foglalkoztatási óradíj összegét, amely nem lehet kevesebb a mindenkori kötelező legkisebb órabér 30 százalékánál.
Jelen esetben ez óránként 220 (kétszázhúsz) forintot jelent.
Áprilisig a minimálbér 30 százalékát kereshették, 4 órára vetítve - ami 34.425 forintot jelentett, most ugyanezért a munkáért 14.256 forintot kap a fogyatékkal élő embertársunk.
Az autizmuslive.blog.hu-n megjelent történet tovább árnyalja a képet: egy nappali ellátást is nyújtó békéscsabai intézményben foglalkoztattak önálló életvitelre képtelen ápoltakat, akik 4 órában szőnyeget szőttek.
Az ő esetükben is automatikusan életbe lépett a "nem lehet kevesebb" szabály; nem lett kevesebb, pontosan annyi: 220 forint. Ám mivel az ápoltaknak az ebéd befizetése mellett még nappali ellátási díjat is kell fizetni - ami történetesen 375Ft/nap, ebéddel együtt 750 Ft/nap - így a napi 880 forintból mindössze 130 forint marad, amennyiben igénybe veszik a benti étkezést.
Nyilván, ez a legegyszerűbb módja az állami spórolásnak - a fogyatékkal élők nem fognak utcára vonulni, és akik olyan anyagi helyzetben vannak, hogy valóban számít ez a néhány tízezer forint, azoknak a hangja nemcsak a parlamentbe, de a magyar társadalomba sem jut el.